2017. óta rendszeresen kutatjuk felmérésekkel a témát, mert kíváncsiak vagyunk, hogy hogyan alakul ez a piac, mennyire nyitottak a hazai vállalkozók erre a szolgáltatásra, illetve mennyire életképes ez a fajta szolgáltatás ma hazánkban. Fontos szempont továbbá az is, hogy a virtuális asszisztensekről hitelesen, tényekkel alátámasztott képet adjunk.

A 2020 tavaszi COVID-19 járvány okozta változások megváltoztatták a hazai piac egyes területeit? Felmérésünkben az eddigi megszokott kérdések mellett, hangsúlyt fektettünk arra is, hogy milyen hatásai a voltak a vállalkozásokra a világjárványnak. A legfrissebb (2020. június hónapban futó) felmérés eredményeire várva, összeszedtük egy csokorba az eddigi kiértékeléseket.

A felmérésekben többek között kitértünk arra, hogy:

  • Milyen formában működnek a hazai VA-k?
  • Milyen munkákat lehet rájuk bízni?
  • Hogyan biztosítják, hogy a rájuk bízott feladatokat hatékonyan megoldják?
  • Jellemzően mely szektor(okban) működő vállalkozások munkáját támogatják?

 

 

Az első hazai VA felmérésben (2017.szeptember) 14 anonim kitöltő vett részt.

A felmérésben nem csak a zárt csoport tagjai vehetett részt, az nyilvános volt, bárki által hozzáférhető, kitölthető – ez azóta is igaz, minden felmérésünkre-. A kitöltőknek minden kérdésre kötelező volt válaszolnia, így az adatok mind a 14 kitöltő viszonylatában értendők.

Nem hiszem, hogy 2017. szeptemberben hazánkban csak 14 virtuális asszisztens volt, de egyelőre sokkal nagyobb volt azoknak a száma, akik még csak érdeklődtek a szolgáltatás iránt, mint azok, akik ténylegesen nyújtják ezt a szolgáltatást.

Ennek oka sokféle lehet. Tapasztalatunk szerint a potenciális VA jelöltek, vagy tudtukon kívül VA-ként működők többsége még nem is hallott erről a lehetőségről, valamint megrendelői oldalról sem botlottunk bele nap, mint nap olyan hirdetésekbe, ahol VA-t keresnek.

Első felmérésünk kiértékelését itt olvashatod.

 

2. felmérésünk (2017. december)

Egy tökéletesen megválasztott virtuális asszisztens pénzt és időt teremt Neked és a vállalkozásodnak. Továbbra is válaszokat kerestünk arra, hogy mennyibe kerül, hogyan vehető igénybe, hol találni őket stb., amik már felmerülhetnek benned, ha virtuális asszisztenst kerestél magad mellé a hazai piacon.

Mivel cél a VA szolgáltatást nyújtók megbecsültségének és a magas színvonalon szolgáltatást nyújtó virtuális asszisztensek munkájának támogatása, így folyamatosan figyelemmel kísérjük a hazai piac alakulását. A hazai virtuális asszisztensek működését Kiss-Márton Adrienn, az általa működtetett közösség létrehozásával és napi szintű mentori támogatással javítja. A kereslet-kínálat könnyebb egymásra találását pedig az online piactér üzemeltetésével biztosítja.

virtuális asszisztens (legalábbis akit Adrienn mentorál 😉) jóval több, mint egy távtitkárnő, vagy egy távmunkában foglalkoztatott alkalmazott. Erről korábbi írásokból már megbizonyosodhattál.

A 2017.decemberi felmérés eredményeit itt olvashatod.

 

 

3. felmérésünk (2018. június)

Gyakran találkozunk különböző fórumokon azzal a kijelentéssel, hogy mindenki számára mást jelent a virtuális asszisztens fogalma. Ennek tisztázása érdekében született meg a virtuális asszisztens definíciója.Adrienn munkája során is arra törekszik, hogy bemutassa, alátámassza a definícióban szereplő állítását.

„A virtuális asszisztens, egy gyűjtőfogalom, amit azokra a magasan képzett szakemberekre használunk, akik virtuálisan, a távolból segítenek egy-egy vállalkozásnak (vagy akár egyszerre többnek is), támogatják annak működését.”

Ha egy-egy magasan képzett virtuális asszisztenst jobban meg szeretnél ismerni, kövesd a blogot, ahol rendszeresen készítünk interjút a VAM csoport tagjaival.

A virtuális asszisztenciában rejlő lehetőséget egyre több vállalkozó ismeri föl. Ezzel egyidőben a kínálati oldalon is szép számmal megjelentek a virtuális asszisztens szolgáltatást nyújtók.

És akkor most lássuk, hogy 2018. első fél évének végén hogy is áll a helyzet a virtuális asszisztencia szolgáltatást Magyarországon kínálók területén.

 

4. felmérésünk (2018. december)

Virtuális asszisztens – egy fogalom, amivel Te is egyre gyakrabban találkozol. Különösen, ha a vállalkozások hatékony támogatásáról, adminisztrációról, kiszervezésről, online munkavégzésről esik szó. De mi a helyzet a Magyarországon elérhető virtuális asszisztensekkel? Milyen formában működnek? Milyen munkákat lehet rájuk bízni? Hogyan biztosítják, hogy a rájuk bízott feladatokat hatékonyan megoldják?

A kérdőív széles körben elérhető volt és kitöltésére anonim módon volt lehetőség. Összesen 42 kitöltő vallotta, hogy ő aktívan támogat vállalkozásokat ilyen formában.

Virtuális Asszisztensek Magyarországon – 2018.12.31.

 

5. felmérésünk (2019. június) 

A munkaerőhiány egyre nagyobb kihívást állított a munkáltatók elé. A jó, képzett, elhivatott munkaerő megtalálása, megtartása még inkább hatalmas feladat lett. HR szakemberként Adrienn úgy látja, a problémát több összetevő együttesen okozza. A képet globálisan vizsgálva mindkét félnek bőven akad tennivalója a témában. A munkavállalók és a munkáltatók egy része már elkezdte a változást, változtatást. Azok, akik a „biztos” munkavállalói létből belevágtak a bizonytalan, de jövőbe mutató vállalkozói létbe, már tettek annak érdekében, hogy tudásukkal egyszerre több munkáltatót is támogassanak akár földrajzi korlátok nélkül.

Nézzük 2019. június hónapban futó felmérés eredményeit, hogy pontosan milyen területeken lehet főállású alkalmazott helyett akár virtuális asszisztensben gondolkodni munkaerőhiánnyal küzdő munkáltatóként.

 

6. felmérésünk ( 2019. december)

A már Magyarországon is elérhető virtuális asszisztens szolgáltatást nyújtók megoldást jelenthetnek sok esetben a munkaerőhiány problémájára. Ők már a jövő munkavállalóinak előfutárai, akik akkor tudnak hatékonyan segíteni, ha a munkaidő ledolgozása helyett az elvégzett feladat a fontos. Akik azért dolgoznak vállalkozói státuszban, hogy megőrizzék függetlenségüket, és valóban felelősséget vállaljanak az általuk elvégzett munkáért. Akik pontosan tudják, hogy hó végén fizetést csak akkor kapnak, ha a rájuk bízott feladatokat határidőre, pontosan elvégzik.

2019. decemberi felmérés eredményeit itt találod.

Legfrissebb felmérésünket 190-en töltötték ki. Kíváncsian várjuk ebből hányan vallották magukat gyakorló virtuális asszisztensnek és mennyien vannak, akik komolyan gondolkodnak a VA létben. A kitöltésekért hálás köszönet a hazai virtuális asszisztenseknek. A kiértékelését elkezdtük, ahogy elkészül jövünk az eredményekkel, amit szerintünk már sokan izgatottan várnak.

VAMTeam

FONTOS! Ha mélyebben érdekelnek a felmérés eredményei, vagy szeretnéd azokat szakdologozatodban, prezentációdban, előadásodban felhasználni, kérlek keress minket ezzel kapcsolatban a szia[kukac]vamagyarorszag.hu e-mail címen.