A már Magyarországon is elérhető virtuális asszisztens szolgáltatást nyújtók megoldást jelenthetnek sok esetben a munkaerőhiány problémájára. Ők már a jövő munkavállalóinak előfutárai, akik akkor tudnak hatékonyan segíteni, ha a munkaidő ledolgozása helyett az elvégzett feladat a fontos. Akik azért dolgoznak vállalkozói státuszban, hogy megőrizzék függetlenségüket, és valóban felelősséget vállaljanak az általuk elvégzett munkáért. Akik pontosan tudják, hogy hó végén fizetést csak akkor kapnak, ha a rájuk bízott feladatokat határidőre, pontosan elvégzik.
2017. óta rendszeresen kutatjuk felmérésekkel a témát, mert kíváncsiak vagyunk, hogy hogyan alakul ez a piac, mennyire nyitottak a hazai vállalkozók erre a szolgáltatásra, illetve mennyire életképes ez a fajta szolgáltatás ma hazánkban. A legfrissebb (2019. december hónapban futó) felmérés eredményeit boncolgatjuk a bejegyzésünkben.
A felmérésben többek között kitértünk arra, hogy:
- Milyen formában működneka a hazai VA-k?
- Milyen munkákat lehet rájuk bízni?
- Hogyan biztosítják, hogy a rájuk bízott feladatokat hatékonyan megoldják?
- Jellemzően mely szektor(okban) működő vállalkozások munkáját támogatják?
A kérdőív széles körben elérhető volt és kitöltésére anonim módon volt lehetőség. Összesen 75 ( ez a 2018.decemberi felméréshez képest 36%-os növekedés) kitöltő vallotta, hogy ő aktívan támogat vállalkozásokat ilyen formában. (A korábbi felmérések eredményét itt találod.)
A kérdőív kitöltéséért köszönet a hazai virtuális asszisztenseknek, az eredmény feldolgozásáért Kiss-Márton Adrienn-nek, aki VA szakértői tevékenységével lehetővé teszi a munkavégzés ezen formájának minél szélesebb körben való elfogadását.
Mióta kínálják a hazai piac jelenlegi online vállalkozástámogatói vállalkozóként szolgáltatásukat?
A felmérés szerint 2014 előtt a jelenleg működő VA-k 3,6 %-a volt már aktív online vállalkozástámogató.
Legtöbbjük (a megkérdezettek 41,8%-a) 2019-ben indította el a VA szolgáltatásra specializálódott vállalkozását.
Mennyire képzettek a hazai virtuális asszisztensek?
A felmérésben résztvevő 75 fő 71%-a felsőfokú végzettséggel rendelkezik, vagyis főiskolát/egyetemet végzett, magasan képzett szakember.
Biztos, hogy csak adatrögzítői, klasszikus titkárnői feladatok elvégzésére képesek a mai kor virtuális asszisztensei?
Az ország mely területéről nyújtják online szolgáltatásaikat a VA-k?
Jellemzően mikor dolgoznak a virtuális asszisztensek?
A klasszikus 8-16 óráig törzsidőt a VA-k 37%-a tartja. Meglepő változás, hogy az ügyfél igényekhez az eddigi 76% helyett, már csak 38,7% igazítja a munkaidejét. A virtuális asszisztensek 24,3%-nál fontos szerepet játszik a saját időbeosztása, ennek megfelelően alakítja munkaidejét.
Milyen konstrukciókban érhetőek el a szolgáltatásaik?
Milyen díjszabással dolgoznak?
(Mennyibe kerül egy VA?)
A megkérdezettek átlag óradíja 2.000-4.000 Ft között mozog. Az alábbi ábrán jól láthatóak az arány.
Milyen munkákat lehet virtuális asszisztens számára kiszervezni?
Az eddig torony magasan vezető social media felületek kezelését (2019.nyarán végzett felmérésünkben 56%) átvette a személyi asszisztencia, így ez bizonyul a legnépszerűbb szolgáltatásnak 56%.
Az alábbi diagram jól mutatja a legnépszerűbb szolgáltatásokat:
Toábbi szolgáltatások, mely területeken már igénybe vehető online vállalkozástámogatás:
- Etsy shop üzemeltetés
- Archiválás
- Videóvágás
- Webshop kezelés
- HR
- adatgyűjtés, rendszerezés, ellenőrzés
- animált reklámvideók készítése
- chatbot készítése
- jogi asszisztencia
- értékesítés
- beszerzés, online-offline marketing
- gépelés
- számlázás, utalás
Mennyire jellemző az idegen nyelv ismerete a VA-k területén?
Általánosságban elmondható, ha lépést akarsz tartani a fejlődéssel és az információkat nem másodkézből akarod megszerezni, fontos, elengedhetetlen az idegen nyelv ismerete. Kishazánk vállalkozói is sok esetben segítségre szorulnak, ha külföldi partnerekkel kerülnek kapcsolatba. Jó hír, hogy a virtuális asszisztensek – önbevallásuk alapján – 91 %-a használja írásban napi szinten az angol nyelvet. Tárgyalóképes angol nyelvtudással a VA-k 62,5%-a rendelkezik. A hazai virtuális asszisztensek 91%-a használ valamilyen idegen nyelvet munkavégzése során. Többségük az angol nyelvet (54%), de meghatározó a német nyelv is 24%.
Új kérdéssel is bővült a felmérésünk, amiben arra kerestük a választ, hogy:
Jellemzően milyen szektorban működő vállalkozások vesznek igénybe itthon VA szolgáltatást?
Eddig erre a kérdésre nem kerestük a választ a felméréseink során, de roppant izgalmas, hogy milyen szerteágazó területekről vesznek igénybe VA szolgáltatást a vállalkozók, vállalkozások hatékonyságuk növelése érdekében. Íme a grafikon:
Azt fontos megjegyeznünk, hogy a virtuális asszisztensek szolgáltatási palettája igen sokszínű a felmérésünk is azt mutatja, hogy csak 1 olyan VA volt, aki 1 területre specializálódva nyújt online támogató szolgáltatást. A többség jellemzően 5-6 féle szolgáltatást nyújt. Ugyancsak ez a sokszínűség figyelhető meg a VA-khez forduló vállalkozók szektorára vonatkozóan is. Egy virtuális asszisztens jellemzően maximum 5 ügyfelet szolgál ki egyidejűleg. Ez az 5 ügyfél azonban különböző szektorból érkezik hozzá.
Ezzel a fajta globális látásmóddal, problémamegoldóképességgel valljuk be, csak kevés, a saját irodánkban ülő alkalmazott rendelkezik.
Valóban csak az 1 személyes vállalkozók vesznek igénybe VA szolgáltatást?
Túlnyomó többségében igen, a kis cégeknél (maximum 5 főt foglalkoztató) jellemző a VA szolgáltatás igénybevétele, de! érdemes vetni egy pillantást a 6-10 főt, illetve a 16 fő felletti munkavállalói létszámmal működő cégekre, akik szintén szép számmal szerveznek ki feladatokat online vállalkozástámogató kollegák részére.
Az online vállalkozástámogatás fizikailag elkülönülten, távolról történik. Így megrendelői oldalról kiemelkedően fontos, hogy milyen módon biztosítják a VA szolgáltatók a rájuk bízott feladatok ellátását, illetve a kommunikációt.
Kérdőívünkben erre is kitértünk.
Hogyan biztosítod ügyfeled számára az elvégzett munka minőségét?
A felmérésben ez egy saját szavakkal, szabadon megfogalmazható mező volt. Néhány választ szó szerint idézek a kérdőívből a teljesség igénye nélkül. Általánosságban elmondható, hogy a virtuális asszisztensek magas százaléka írta, hogy maximalista a saját munkájával szemben, rendszeresen kérnek visszajelzést menet közben is, hogy biztosan megfelelő legyen a teljesítés. Olyan szolgáltató is van, aki garanciát ad az általa elvégzett munkára.
- „Garanciális módosítást, javítást vállalok az általam írt szövegekre”
- „Alapvető elvárás magammal szemben a magas minőségű munka. Új ügyfeleim rendszerint a meglevő ügyfelek ajánlásai alapján találnak meg.”
- „Olyan felkerest fogadok el, amirol tudom, hogy van eleg tapasztalatom, tudasom az elvegzesehez vagy ismerek olyan szemelyt, akivel konzultalhatok.”
- „Napi és heti beszámolókkal, folyamatos kapcsolattartással.”
- „Az igényeiknek megfelelően dolgozom, tehát előre egyeztetve van a határidő, illetve a szakmai tartalom egy panasz kezelése esetén szintén egyeztetésre kerül.”
- “A megbeszéltek szerint végzem a munkámat. Legjobb tudásomat adom és maximálisan az ügyfél igényeihez alkalmazkodva.”
- “Odafigyeléssel, rengeteg tanulással, feedback kéréssel, min változtassak”
- “A megbízáskor biztosítom róla, hogy a titkos ügyirat/adat/ stb. kezelés 🙂 alap nálam. A gyakorlat bizonyítja, hogy ez tényleg így van”
- “A legjobb tudásom szerint végzem el a munkát, minden esetben az ügyfél igényeihez és elképzeléseihez igazodva, melyet minden esetben egyeztetés előz meg, majd pedig elégedettségi felmérés.”
- “Ha rossz a minőség, nem lesz munkám. Ezért 100%-ot teljesítek minden esetben.”
-
“Szabadúszó egyéni vállalkozóként a saját nevemmel felelek az elvégzett munka minőségéért. Alapvető érdekem, hogy megfelelő minőségben végezzem el a rám bízott munkát. Ajánlás és kapcsolati tőke nélkül nagyon nehéz boldogulni ebben a szakmában. Így egy elégedett ügyfél többet ér bármilyen hirdetésnél. Ezt pedig csak minőségi munkával, a várakozásokat túlteljesítve lehet elérni.”
Ha Te is szenvedsz a munkaerőhiánytól, vagy jól jönne némi segítség, de nem akarsz külön irodát, infrastruktúrát biztosítani az asszisztensed számára, adj fel hirdetést bátran az alábbi képre kattinva, az ingyenes, keres-kínál FB csoportban.
Ha a következő felmérésben már aktív virtuális asszisztensként szeretnél Te isszerepelni, akkor csatlakozz a zárt FB csoportunkhoz, ahol megismerheted a VA szolgáltatás kulissza titkait. Csak kattints az alábbi képre és válaszolj mindhárom feltett kérdésre:
Akik az idei felmérésben VA vállalkozásuk linkjével vettek részt: