Barion Pixel

Leginnovatívabb példakép Baranya megyében

Idén negyedik alkalommal szervezték meg az “Év női példaképe” Baranya megyében pályázatot, ahol Kiss-Márton Adrienn, az Egyesületünk elnöke is a jelöltek között volt.

Március 8-án ünnepélyes keretek között adták át a díjakat a civil közösségek házában. Adrienn lett a leginnovatívabb példakép Baranya megyében! Ami számunkra nem is csoda, hiszen az amit az elmúlt 10 évben a virtuális asszisztensekért és maga a gyűjtőfogalom megítélésért és elfogadásáért tesz az igazán különleges.

Kiss-Márton Adrienn

Bonyhádi lányként 2008-ban volt egy álmom, hogy bebizonyítsam a világnak és magamnak, hogy ebben az országban Budapesten kívül is van élet, hogy ha nagyon akarjuk és teszünk is érte, akkor igenis sikerül karriert építenünk “vidékről” is.
Az álmom megvalósítása felé a legnagyobb lökést lányom érkezése adta, mikor (Budapest, Skócia, Dánia után) 2012-ben vissza költöztem Tolna megyébe és innen kezdtem el felépíteni egy kizárólag online működő vállalkozástámogató szolgáltatást.
10 éve ma már ennek és bátran mondhatom, hogy sikerült bebizonyítanom. Elmondhatom, hogy az elmúlt időszakban vidékről már nem csak Budapesten élő ügyfeleket, de Angliában, Svájcban, Taiwanon, Indiában működő cégek életét is hatékonyan támogattam, támogatom a mai napig.
Idő közben (5 éve) Pécsre költözve, immár Baranyából teszem a dolgom.
Éppen 5 éve annak, hogy elhatároztam, ezt a lehetőséget, tudást sokak számára át szeretném adni, meg szeretném mutatni.
5 évvel ezelőtt írtam meg a virtuális asszisztens definíciót, s hoztam létre ezt a csoportot, valamint a piacteret Virtuális Asszisztens Szolgáltatás KERES-KÍNÁL.
A csoportjaimban közel 20.000 fő fordult már meg, vagy tag jelenleg is, akiket ingyenes leckékkel, videókkal, beszélgetésekkel támogatok, ezáltal rengeteg nőnek, rugalmas foglalkoztatásra vágyó embernek adtam lehetőséget, mutattam utat a virtuális asszisztenciával.
Tavaly megalakult VAME – Virtuális Asszisztensek Magyarországon Egyesületünk is, ami egy újabb hatalmas mérföldkő, hisz a küldetésem kivitelezésében így már többedmagammal Busi Antónia, Mónika Nemeskéri, Éva Péter, Orsolya Dudásné Sulik, Bindisné Román Katalin, Molnár Barna, Szűcsné Bálint Boglárka, Anna Domokos, Juli Madarász veszünk részt és természetesen az azóta csatlakozott pártoló tagjaink Varga Krisztina, Fruzsina Gyenes, Judit Horváth-Simon. 🤗
Virtuális Asszisztensek Magyarországon Egyesület
“Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban.” Gandhi

Mindig is az az ember voltam, aki, ha egy problémába ütközött, akkor kesergés helyett a megoldást kereste.

Büszkék vagyunk rád Adrienn.

Busi Antónia
Virtualis Manager

Ha úgy gondolod, hogy hasznos volt a bejegyzés, oszd meg bátran. Forrásként kérlek tüntesd föl ezt a cikket aktív linkkel! Köszönjük szépen.

További cikkek

Év virtuális asszisztense 2023 – Molnár Szabina

Év virtuális asszisztense 2023 – Molnár Szabina

Év virtuális asszisztense 2023 - szakmai győztes. 2022-ben indítottuk útjára hagyomány teremtő szándékkal az Év virtuális asszisztense versenyt, melynek célja, hogy elismerje a virtuális asszisztensek munkáját. 2023-ban is 2 kategóriában lehetett nevezni, melyek...

Ismerd meg jobban Madarász Julit

Madarász Juli egyesületünk alapító tagja, akivel most a FreelancerBlog készített interjút. Az interjúba nem csak Julit ismerheted meg, hanem egy online marketing területén tevékenykedő virtuális asszisztenst. A sztereotípiák legyőzésére a vele készített interjú is...