Barion Pixel

Nyílt levél KATA-nak!

Virtuális asszisztens témában a hazai legnagyobb szervezetként úgy éreztük, nekünk is meg kell szólalnunk a témában. Sokáig kerestük a szavakat. Vártuk a Közlöny hivatalos szövegét, most is várunk még részletszabályokra, esetleges módosításokra… Azok számára, akik hírlevelünk olvasói, már küldtünk ki hasznos összefoglalókat, kalkulátorokat és mindenkinek azt javasoljuk, ahogy eddig is, hogy beszéljen szakemberrel az ő egyéni esetére vonatkozóan, hogy milyen adózási mód lesz számára kedvező.
Ebben a cikkben azt kívánjuk összeszedetten bemutatni, hogy miért is nem opció sokak számára visszamenni a munkaerőpiacra, akik a virtuális asszisztenciát választották.
2017 óta kutatjuk felmérésekkel is alátámasztva a hazai virtuális asszisztens piacot, továbbá a két nagy facebook csoportunk is napi szintű rálátást biztosít számunkra a piacon aktívan ténykedőkre VA témában.
Kutatásaink mind azt bizonyították, hogy a virtuális asszisztens vállalkozók többsége nő, családanya, akik a gyermekük születését követően a gyermekekkel járó logisztikai terhek miatt már nem tudtak visszatérni a munkaerőpiacra alkalmazottként. Mert bár a Munka törvénykönyve tartalmazza az atipikus foglalkoztatási formák számos változatát, a gyakorlatban bebizonyosodott, hogy a jogalkalmazás kacifántos útvesztői gátat szabnak a használatuknak. Bővebben foglalkoztam a témával a diplomamunkámban is, amit itt elolvashatsz.
Az alábbi statisztikát azonban hadd hozzam ide, ha nincs kedved/időd elolvasni a diplomamunkámat, akkor is lásd, hogy miről beszélek. Szabad szemmel is kiválóan látszik, hogy ha a számos atipikus foglalkoztatási forma közül csak a részmunkaidőt vesszük figyelembe, mint hazánkban a leggyakrabban alkalmazott atipikus foglalkoztatási forma, akkor is bőven az EU átlag alatt vagyunk. Viszonyításképp Ausztriát, – a gyakran laborként emlegetett országot – is benne hagytam a kimutatásban:
forrás: https://ec.europa.eu/
2012-ben az én élethelyzetem is megváltozott, mikor gyermekem született. Sokáig kerestem számomra megfelelő atipikus foglalkoztatási formát, hisz jómagam, HR szakember lévén, pontosan tudtam, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésére a munkáltatóknak. Falakba ütköztem. Az egyetlen megoldásnak a saját vállalkozás beindítása tűnt, amin keresztül egyszerre több vállalkozó munkáját, több cég működését is tudom támogatni, s ezzel egyidőben megkímélem a vállalkozókat, a cégeket a felesleges bürokráciától, adminisztrációtól, az esetlegesen félreértelmezett távmunka szabályokból eredő büntetésektől, stb.
Az évek során, kitartó munkánknak köszönhetően ezt a lehetőséget egyre több, hozzám hasonló sorsú édesanya, az utóbbi időben már édesapa is felismerte, s a cégek számára is kedvező megoldás volt, a még teljes állású munkaerőt foglalkoztatni nem tudó, de már a saját kapacitásait kinövő vállalkozók részére. Tipikus win-win szituáció.
A KATA összege valóban nem volt sok, amivel az államháztartás költségvetéséhez hozzájárultunk, azonban a vállalkozásunk által lehetővé vált, hogy ne segélyekből éljünk, hogy a bevételeink vásárlóerejével, a napi szükségleteink kielégítésével, az azon szereplő ÁFA terhek megfizetésével hozzájárultunk a gazdaság növekedéséhez, a GDP-hez.
A virtuális asszisztens vállalkozást, a vállalkozói léttel járó bizonytalanságot, a többség képes lenne feladni, ha munkavállalóként lehetősége lenne a munkaidő helyett a feladatorientált munkavégzésre, a térben és időben is rugalmas munkavégzésre és egy olyan munkabérre, amiből kényelmesen meg tud élni és el tudja tartani a családját.
Az egykeresős modell ugyanis sajnos már rég nem életképes hazánkban. Szükséges, hogy mindkét szülő dolgozzon annak érdekében, hogy bevételeik a kiadásaikat fedezni tudják.
Ha Neked, aki a cikket olvasod nincs gyermeked, akkor mutatom, hogy miért nehéz kivitelezni a gyakorlatban a napi 8 órás munkavégzést. Példánkban most vegyünk egy ovis és egy alsó tagozatos gyermeket, akiknél ideális esetben egy utcában van a két oktatási intézmény, így könnyű őket reggel “kitenni”, este “összeszedni”. Szülők munkaideje szintén ideális, 8-16:30-ig tart. Szülők igyekeztek az oktatási intézményeket úgy megválasztani, hogy azok anya munkahelyétől autóval max. 30 perc legyen.
7-től már mindkét intézményben van ügyelet, az oviban 17:00-ig ott vannak a gyermekkel, de már csúnyán néznek anyára, ha 16:45-kor megy a gyermekért, iskolában is jó esetben 17:00-ig van ügyelet. Hurrá, 16:30-kor ha anya elindul, oda is ér a gyerekekért. 🙂 De persze anya munkahelye nem szereti, ha 16:30-kor már kiesik a toll és koppan a szék az asztalnál, így ha csak akkor kezd el összepakolni, esélytelen, hogy 16:30-kor elinduljon. És akkor még ehhez jönnek a tanítás nélküli munkanapok, a betegségek, a vidd haza korábban a gyereket, mert értekezlet lesz, stb.
Most itt abba is hagyom a  gondolatébresztést, de remélem sikerült rávilágítanom, hogy miért volt kiváló alternatíva a dolgozni akaró, az agyukat használni akaró, a megélhetésüket biztosítani akaró anyák, nők, apák számára az alacsony közterhekkel járó KATA adózást választó vállalkozás működtetése.
Igen, igazad van. Aki vállalkozó, az növekedjen, az termeljen profitot és adjon más embereknek munkát, megélhetést, biztonságot. Az ő motivációjuk azonban egészen más. Alternatívát kerestek és találtak ebben a vállalkozási formában, ahol végre lehetőségük volt a saját tudásukat, szakmai tapasztalatukat szolgáltatásként áruba bocsátani anélkül, hogy bárkire bármit rátukmáltak volna, hogy bárkit kizsákmányoltak, megkárosítottak volna.
És akkor jöjjön most itt néhány vélemény a megkérdezett virtuális asszisztensektől, hogy ők miért választották ezt a kockázatos megélhetési formát ahelyett, hogy visszamentek volna a munkaerőpiacra munkavállalóként:
Szeretek partnerként dolgozni – és nem alárendelt női alkalmazottként – ott, ahol tudok lojális lenni, mert megvan a szabadságom, hogy azzal foglalkozzak, amivel szeretek. Másrészt most már az egészségi állapotom nem engedné a hagyományos alkalmazotti modellt, de először a szabadság, a szerethető, kihívásokkal teli munka és a tanulás miatt kezdtem el gondolkodni ezen a formán.
– Nagy B. Anna – 
Többek között krónikus beteg vagyok, egy 7 éves gyerekkel, akivel átlagosan 7/2-3 nap egyedül vagyok, mert a férjem külföldön dolgozik. Segítségünk gyakorlatilag nincs. Apukám meghalt, Anyu onkológiai (fekvő)beteg hármasban ápoljuk-rendezzük a 80 éves nagymamámmal és az egy gyermekes egyedülálló Hugommal, aki szintén krónikus beteg. Férjem családja külföldön. Tehát akkor és ott és annyit dolgozok, amikor-ahol-amennyit tudok. Dolgoztam már egész nap az ambuláns onkológián, 2-3 órát a játszóházban, este 21 után, ha elaludt a gyerek, vasárnap reggel 6-kor- mikor a család még alszik. Senkinek nem kell könyörögnöm, hogy ne rúgjon ki, ha betegek vagyunk, vagy mert nem tudok túlórázni, nem kell szabadságot kivennem, ha iskolaszünet van. Ha szükségem van rá, napközben pihenek egy órát, de ha nem tudok aludni, akkor éjjel is megcsinálhatom a munkám egy részét.
– anonym – 
Közalkalmazottként nem vállalhattam fel őszintén, hogy mit gondolok a helyzetről akár munkahelyen belül, akár kívül, mivel hátrányos megkülönböztetések értek miatta a munkahelyemen. És nem voltam, vagyok ezzel egyedül. Az egészségem nekem is megrendült, amint ahogyan sokan írták feljebb. A munkatársaim közül azok, akiket tisztelni tudtam a tudásuk és a hivatástudatuk miatt, azok egy kivételével már előttem felmondtak. Úgy éreztem magam, mint egy utolsó mohikán. A KATA-nak volt az az előnye IS, hogy ha befizetted azt a bizonyos meghatározott összeget, elvileg a NAV felé nem volt vita. Kész. Ami szintén előnyös volt. Egyébként én maradok KATA-s, mivel eddig is több lábon álltam, és a korrepetálásból befolyik annyi, ami elég. Azt pedig a szülők fizetik, akik magánszemélyek. De ettől még éppen úgy felháborít az, ahogyan ezt meglépték.
– Domokos Anna –
Mert ez tűnt a leginkább családbarát megoldásnak 3 kicsi gyerek mellett nagyszülői segítség nélkül. Ezt láttam az egyetlen élhető megoldásnak, hogy én is hozzájárulhassak a családi kasszához és hasznosnak érezhessem magam a családanya szerepen túl is. Az átalányadót nem érzem megugorható szintnek, a válság és a kormányzati intézkedések az ügyfélkörömet is a padlóra küldik, nem fogják tudni kifizetni a magasabb árakat.
– Szilágyi Zita – 
Főállás mellett kereset kiegészítésként indult. Idővel szerettem volna kialakítani egy ügyfélkört, és már csak vállalkozóként dolgozni, de így valószínűleg nem fog menni.
– anonym – 
Én pont a rendszer miatt lettem év végén munkanélküli. Hosszas dilemma és kutakodás után rátaláltam a V.asszisztensekre. Nagyon boldog voltam, mert azonnal éreztem azt a bizonyos kémiát, megtaláltam az utam, a helyem. Most lépnék bele az igazi munkába, talán ügyfeleim is lennének, de totális káosz van bennem. Van értelme elindulni? Szeptemberben mit mondok az ügyfélnek? Nem tudom… Egy biztos alkalmazottként egy olyan rendszerbe nem szeretnék visszamenni, ahol megrendült a bizalmam 😢
– anonym – 
Mint sokan mások, én is most terveztem az indulást, még megvan a főállásom. Nagyon sok éve van mellékállásom, és most találtam meg ezt a lehetőséget, de nagyon bízom benne, hogy belátható időn belül tudok váltani!
– anonym – 
3 kisgyerek mellett szükség van a rugalmas és saját igényeimet figyelembe vevő munkaidő-beosztású tevékenységre. Ilyet sajnos a munkaerőpiacon alkalmazottként nem találtam.
– Varga-Dózsa Tünde –
Bejelentett munkám hol volt, hol nem, általában feketén fizettek borítékban és nem jelentettek be, amikor bejelentettek, akkor pedig néhány hónap után jöttek a leépítések, teljesen kiszámíthatatlan volt, gyomorgörcs, aggódás, folytonos álláskeresés, mikor-meddig-hol lesz, újra és újra, ezt elégeltem meg, ezért lettem vállalkozó, meg hogy becsületes adófizető lehessek.
– anonym –
Mert a magam urává akartam válni anélkül, hogy milliókat tolnék bele hitelből egy beruházásba. Hiszek a tudásalapú piacban, az egyéni felelősség vállalásban, abban hogy a 8 órás munka ideje lejárt, és van az a réteg, aki laptop és internet segítségével teremt értéket és büszkén jelenti ki, hogy “vállalkozó vagyok. ” De mindenekfelett abban, hogy pont az ilyen átgondolatlan és rosszul kommunikált kormányzati döntések igazolják be azt, hogy nincs értelme másoktól várni a boldogulást, hanem ideje megteremtenünk magunknak. A saját igényeink szerint.
– anonym – 
“Vissza lehet menni a munkaerőpiacra dolgozni”. Kedves Adrienn! Az én miértem több dologból tevődik össze: – Néhány éve még édesanyámat kellett ápolnom, 1,5 évig betegeskedett a halála előtt, kezelésekre kellett járni vele, gondoskodni róla. Nem biztosítanak erre semmilyen segítséget, nekem pedig eközben is kellett dolgoznom, hiszen ő is munkából esett ki, bevételünk sem lett volna, ha otthon maradok munka nélkül (persze kaptam olyan véleményt, hogy erre van az ápolási segély, csakhogy az konkrétan a gyógyszerekre és a kezelésekre járásra sem lett volna elegendő). Ez a helyzet kizárólag úgy volt megoldható, hogy az időmet én osztottam be, illetve fontos szempont, hogy távolról, otthonról dolgoztam, így szemmel tudtam tartani. Képtelenség lett volna 8-10 órára magára hagyni, hiszen a végefelé már inni sem tudott egyedül. Mindezt 1,5 évig. Mégis milyen munkahelyen lehetett volna ezt kivitelezni? Jelenleg is a párom részéről van a családban magatehetetlen idős, akiről napközben is szükséges gondoskodni. – A másik ok a saját betegségeim. Nem tudok kötött munkarendben dolgozni, minden munkahelyen gond lett ebből. Gerincproblémáim miatt előfordul, hogy átmenetileg lábba lesugárzó fájdalmak, zsibbadás van, ami a kimozdulást is igencsak nehézzé teszi (hiszen alig érzem a lábaim), miközben az otthoni munkavégzésnél ez nem akkora gond, a lakásnál van kialakítva külön iroda, oda bármikor át tudok menni, csak néhány lépés. Ettől még nem érzem magam haszontalannak, hiszen lehet, hogy egy szerdai napra nem vállalok semmit, mert nem tudok, de helyette rendelkezésre állok egész hétvégén! Vagy délelőtt gyógykezelésekre, kontrollokra megyek, de késő estig bepótlom az aznapi feladataim. Cukorproblémám is van, ami gyógyszeres kezelést még nem igényel, de előírt diétám van, amit komolyan be kellene tartani, különben romlanak az eredmények. 3-4 óránként enni kell, előre kiszámolt mennyiséget, ellenkező esetben rosszul leszek. Több, mint 10 éve fennálló probléma, egész életemben 1 munkahely volt csak, ahol tolerálták ezt, a többi helyen nem tarthattam szünetet, hogy egyek, így hamar fel is mondtam, vagy csak részmunkaidős állásokat vállaltam, hogy előtte és utána rögtön tudjak enni. (Ezeken kívül is van még 2 krónikus betegségem, amiket részletezni nem szeretnék. Kizárólag úgy megoldható, ha ezek köré építem fel az életem, én osztom be az időmet és az energiámat, tökéletesen tisztában vagyok a korlátaimmal, ezzel együtt is megfelelő segítség tudtam lenni!) – Egyik fő miértem volt, hogy a kreatív oldalamat sem tudtam megélni, mint alkalmazott. Így a virtuális asszisztensi feladatok nálam nem merültek ki abban, hogy adminisztratív jellegű feladatokat végeztem, hanem webdesign-t és digitális grafikát is tanultam, további terveim is voltak, hiszen itt ez a lehetőség is adott: mivel mi osztjuk be az időnket, bármikor dönthetek úgy, hogy elvégzek 1-1 képzést, bele tudom illeszteni a napjaimba. Ez alkalmazottként egyszerűen sohasem fért bele, főként így, hogy az ingázás miatt már nagyon kevés szabadidő maradt. – Baranyában egy kisvárosban (ami majdnemhogy falu) élek és munkalehetőségek csak a szomszédos nagyvárosokban vannak 20-30 km-re, Jogosítványom nincs, tömegközlekedéssel napi 2-3 óra mínuszt jelentett az ingázás. Szívesebben fordítom ezt is inkább munkára. Feleslegesen kidobott, drága időnek éreztem mindig is, ráadásul olyan feladatok miatt, amiket igazából nemhogy otthonról, de a mai technikának köszönhetően BÁRHONNAN meg lehetne oldani. – Szempont volt az a szomorú tapasztalat, hogy több munkahelyen is nem túl modern munkakörülmények között kellett dolgozni (értem ezalatt: rég elavult számítógép, alig működő nyomtató, de elvárás, hogy gyorsan dolgozz…), amitől frusztrált és stresszes voltam. Saját irodámban csak korszerű eszközök vannak, a legpraktikusabb szoftverekkel együtt, mert úgy hiszem, a munka is akkor a leghatékonyabb! – Gyermekem még nincs, de tervben van, s ez is “miért” lehetne, hisz gyakran hallom kisgyermekes barátaimtól, hogy a munkahelyéről alig ér oda a gyermekért óvodába/iskolába. Nincs már olyan családtagom, aki pl. ezt helyettem intézné. (Az én gyermekkoromban édesanyám is sokat dolgozott, de éltek a nagyszüleim, akik bármiben segítettek. Ez ma már nálunk sajnos nem így lenne, alig van élő rokonom, bár még csak 31 éves vagyok, betegségek miatt már mindegyikőjüket elveszítettem…) – Nem származott mindebből sok-sok millióim, lehetséges, hogy külső szemlélő szerint ennyit alkalmazottként is keresnék, de élhető életem volt végre! Egyelőre a törvénymódosítás miatt bizonytalan, hogy merre tovább, mert nem rendelkeztem akkora bevétellel. (A magas keresetnél fontosabb volt a rugalmasság.) Az én életemben összességében ezek a “miértek”.
– Eszter –
Hogy miért nem mennék vissza alkalmazottnak? Rengeteget tanultam és rengeteg dologról lemondtam azért, hogy diplomás lehessek. Azt hittem, amit mindenhonnan hallottam is, hogy egy értelmiségi, diplomás életben nem igazán lesznek gondjaim: megbecsült szakma (legalább 200 éve, de a gyökerei még régebbre nyúlnak vissza), jó fizetés, normális munkakörülmények és értelmiségi közeg. Azután felvettek az első munkahelyemre bagó fizetésért (nem is tudom, talán a garantált bérminimum megvolt, de hogy nem az adott szakmának megfelelő diplomás fizetés, az biztos). 3 hónapon keresztül tette próbára ezt a kis újonc csapatot a főnök, konkrétan remegtem az idegességtől minden reggel, hogy hogy fogom túlélni az adott napot. 3 hónap után egyszer csak leültetett mindenkit a főnökünk és közölte szó szerint a képünkbe röhögve, hogy ez egy stresszteszt volt a próbaidő miatt és ezután már nem lesz ilyen (de, ilyen volt). A másik munkahelyemen legalább egy viszonylag tisztességes munkabért kerestem. Ez egy nagyobb cég volt, ahol csak 1-2 emberről lehetett elmondani, hogy szándékosan szekált másokat vagy visszatartott a munkával kapcsolatos fontos infókat és ezek az emberek szerencsére nem felettesek voltak (viszont közvetlen munkatársak, ami jelentősen nehezítette a napi munkát). Ami viszont hihetetlen volt számomra, az a munkaszervezés. Az utasítások átláthatatlanok és gyakran (néha akár óránként is) változóak voltak, a felmondó munkatársak feladatait csak késve kaptuk meg az egyébként is túlzottan sok munkánk (talán több ember munkája) mellé, bárminemű kompenzáció nélkül. A késve itt azt jelenti, hogy miután a munkatárs elment és nem volt lehetőség rendesen átadni a feladatokat. A határidőkre hivatkozva konkrétan állandó rohanás, kapkodás, nyomás és stressz volt: pedig a határidő többnyire akár egy éve is lejárt, de újabb embert csak ritkán vettek fel, pedig erős volt a lemorzsolódás… A szabadságolási rendszer esetén pedig többnyire még előző nap is azon rettegtem, hogy vajon elengednek-e. A végére stresszből fakadó egészségügyi problémáim lettek. A szakmámat végül végleg otthagytam, pedig magát a szakmát szeretem, de nem szeretnék ilyen emberekkel és ilyen körülmények között dolgozni. A vállalkozásomban az ügyfeleimet erősen szűröm: a követelőző, bunkó, nem fizető embereket kiszórom, így az évek alatt felépítettem egy kedves emberekből álló, pontosan fizető ügyfélkört – amiért természetesen én is pontos határidőket, minőségi munkát, garanciát és türelmes kommunikációt adok. Emellett a munkámban is valóban azt csinálom, amihez értek, nem kell elvállalnom az állásom féltése miatt mindent is a kapacitásomon többszörösen túllépve. (szerencsére 2 szakmám van, így a másikban indítottam vállalkozást). És hogy a fenti bánásmódon kívül még miért nem mennék vissza alkalmazottnak? Azért, mert nem szerettem a reggeli és délutáni csúcsforgalmat, a tömeget, a rohanást, egymás letaposását, az időveszteséget, amit senki nem térít meg. A hamarabb indulást, hogy pontosan 8-ra ott legyek. Az itthon töltött időben viszont elég 8kor kelnem és már dolgozhatok is (kipihentebb, összeszedettebb és türelmesebb vagyok), pihenésképpen be tudok rakni egy mosást napközben. Mondjuk mindemellett tovább is dolgozom, mintha munkahelyen lennék, de így legalább nincs elvesztegetett utazási idő és pénzt kapok a további munkámért is (tehát nincs kötelező ingyen munka, bár szoktam segíteni másoknak ingyen is). Ha pedig bármilyen lakásprobléma vagy éves leolvasás van, nem kell szabadnapot kivennem: elég csak ajtót nyitni az adott szerelőnek/leolvasónak. Nem fogok visszamenni alkalmazottnak. A vállalkozásban végre normális életem lehet, nem úgy, mint az “értelmiségi” munkahelyeimen.
– anonym – 
Én azért lettem VA mert 6 éve lett 1 gyógyíthatatlan tüdő betegségem. Vannak olyan időszakok amikor napokig nem tudom ellátni a munkám, ezt agy munkahelyen sem fogadná el. Ezzel még kellett tanulnom együtt élni. Nem könnyű, de ezzel a munkával van erre esélyem. Köszönöm szépen.
– Patakyné Polyák Ildikó – 
Miért “menekülök” a munkaadóktól? Miért ugrik össze a gyomrom egy álláshirdetés láttán? Külföldről hazatérve három munkahelyem volt, mindhárom cég igen furcsa indokokkal kitett, kirúgott. Elegem van/elegem lett, hogy akár KKV-k, akár multinacionális cégek bármikor, amikor az ő érdekük / kedvük úgy kívánja egy emberi lénnyel így bánjanak. Az elsőt még könnyen vettem, éreztem, hogy nincs közöttünk meg a kémia. Elengedtük egymást. A másodiknál, ahol kettő évet dolgoztam, keményen. egy KKV volt. Nagyon szerettem, változatos volt. Fejlődtem, de fejlődött a cég is, újabb és újabb elemekkel, ötletekkel inspiráltam a vezetőt. Bővülni kellett, ám a bővüléssel olyan személy csatlakozott, aki mérgezni kezdte az addig makulátlan munkaviszonyt. Ezt már rendkívül nehezen éltem meg, komoly tüske maradt bennem. Engem ÍGY még soha nem rúgtak ki, mikor máskor: karácsonykor. Hónapokkal később, sok-sok sírás után, de újrakezdtem. Szintén magaménak éreztem a feladatot, újíthattam, új dolgokat vihettem be a cég know-how-jába. Viszont se szabi, se szabadidő, se szabad estém…, semmi. Állandóan engem hívtak – már-már nélkülözhetetlennek éreztem magamat, ami egyre terhesebb lett. Júniusban igényeltem november első hetére 4 nap szabadságot, jóváhagyták. Október 30-án (!) szóltak, hogy ugyan ne menjek már el szabira, mert leltár van. Elmentem, mert kellett, mert programom volt. Visszaérkezvén szabadságról: a felmondási papírom várt az asztalomon. Ez letaglózott. Az elsőt könnyedén vettem. A másodiknál magamat marcangoltam, hogy biztos elrontottam valamit. De a harmadiknál pusztán azért, mert elmentem szabadságra, ami jogosan járt (volna)? Semmi esetre sem szeretnék visszatérni a munkaerőpiacra. Hiába nézegettem a jobbnál-jobb álláshirdetéseket, tudom, hogy meg tudom őket csinálni, hiba nélkül, határidőre. De valahogy nem megy. Nem tudok jelentkezni, mert nem akarok újra pofonokat kapni. Mentálisan teljesen padlóra küldtek (ezúton köszönöm nekik 🙁 ). Virtuális asszisztens lettem, ahol én vagyok a saját főnököm, ahol én szabom meg a határaimat és a partnereimet. Ha nem tetszik a munka vagy a megbízó, szépen elköszönünk egymástól. Nagy a nyomás, hiszen a saját kiadásaimat ki kell(ene) termeljem, így az időm egy része a megbízások megkeresésével zajlik, a másik része pedig a meglévő munkák elvégzésével. Ez anyagilag egyértelműen bizonytalanabb bevételt produkál (kezdőként pedig abszolút minimális), veszélyeztetve a létfenntartást, de az, hogy ÉN dönthetem el, hogy tovább folytatom a vállalkozásomat, vagy pedig visszamegyek alkalmazottként – melengeti a lelkemet 🙂 . A katáról: Nincs gyermekem, nem kaptam vissza sok-sok SZJA-t, nincs félretett, megspórolt pénzem. A legutolsó két munkáltató olyan mentális sérülést okozott, amit a mai napig cipelek, és rettegek a következőtől. A katás vállalkozás azért is jó volt, mert a befizetett összeg tartalmazta a tb-t is (nem, nem mentem el táppénzre, de volt befizetésem, és ha befutott egy munka, akkor azt tudtam vállalni). Azt is tudom, hogy ez az idő “feleződik” a nyugdíjnál, de pillanatnyilag, amíg helyre nem jövök, ez is megteszi. Most a lelki békém és az egészségem a legfontosabb. Nehéz kitermelni a katát, de legalább egy fix összeg, amivel előre lehet számolni. Most ez is bizonytalan lesz szeptembertől, és az ezzel járó járulékok és bevallások. Fizessek könyvelőt? Becsülöm, tisztelem a szakmájukat. De hogyan? A magam bérét sem mindig tudom kigazdálkodni, hogyan tudnám akkor egy könyvelőét??!??
– Egy régebben mindig mosolygós, vidám, udvarias, szakmájához értő lány, akiből a munkáltatók egy befeszült, kizsigerelt személyt faragtak – 
A Virtuális Asszisztensek Magyarországon Egyesülettel meg fogunk tenni minden tőlünk telhetőt, hogy megoldást találjunk erre a létező társadalmi problémára KATA-val, vagy anélkül. Csatlakozz hozzánk pártoló tagként, oszd meg ezt a cikket, ha egyetértesz velünk, hogy még hangosabbak legyünk.
Ha te is megosztanád velünk gondolataidat, akár névvel, akár anonim, ITT megteheted!

Ha úgy gondolod, hogy hasznos volt a bejegyzés, oszd meg bátran. Forrásként kérlek tüntesd föl ezt a cikket aktív linkkel! Köszönjük szépen.

További cikkek

A küldetéstudat, ami előrevisz

A küldetéstudat, ami előrevisz

Hogy ne csak mindig örömködni jöjjünk, gondoltam beszámolok Nektek a 2022-es év elmúlt néhány hónapjának azon történéseiről, melyeket végül nem siker koronázott. A hazai virtuális asszisztenciával kapcsolatos tevékenységem eddig is nonprofit módon működött, hisz a...

Adventi készülődés virtuálisan is

Adventi készülődés virtuálisan is

Emlékszel még a lázas izgalomra, az adventi készülődésre gyerekkorodból? Mikor csillogó szemekkel bontogattad az adventi naptár ablakocskáit? Arra gondoltunk idén az egyesületi tagokkal, hogy ezt felnőttként is jó dolog felidézni, hogy az ünnepvárás örömét megéljük....

A megoldásra fókuszálj a probléma helyett

A megoldásra fókuszálj a probléma helyett

Megoldásra fókuszálj a probléma helyett - a covid sokak számára okoz, okozott nehézséget. Ahányan vagyunk annyiféle eszközt, módszert kerestünk, találtunk az időszak túlélésére. Ezúttal a virtuális asszisztens (VA) kínálati piacra frissen belépő Távasszisztencia...