Barion Pixel

Fézler Georgina, aki már régóta aktív VA-ként dolgozik most egy lehetőséget hozott számunkra, hogy megismerjünk, teszteljünk egy általa  létrehozott rendszert. A kérdőív kitöltésével lehetőséget biztosít 12 fő számára, hogy az új rendszer tesztelői legyenek. De nézzük mi is ez valójában?

Slow Social

Egy rendszer, amit egy ideje építgetek és úgy gondolom megváltoztathatja a közösségi média tartalomgyártás menetét. Az alappillérek, amiket önmagukban talán ismersz és valamilyen módon meg is jelennek a működésedben, a slow social rendszerében azonban egy újfajta alkalmazási módra hívlak.

2020. július 17-én elindul egy online közösség, egy újfajta szemlélet és módszertan, ami reményeim szerint megváltoztatja azt, ahogy most a legtöbb virtuális asszisztens, közösségi média menedzser és vállalkozó ismerősöm nyilatkozik a közösségi médiába való tartalomgyártásról:

“Rengeteg időt visz el. Megöli a kreativitásom. Alá ássa az önbecsülésem. Azt érzem, olyan nyomás alatt vagyok, ami sosem fog eltűnni a vállamról, mert mire készen lesz egy poszt, már másik háromnak kellene a csőben lennie.”

Fézler Georgina vagyok, a Slow Social megálmodója, vagy inkább az aki ráébredt, hogy a közösségi médiára való tartalomgyártás is megérett arra, hogy végig simítson rajta a slow mozgalom finom keze.

A VAM és én

2012-ben kezdtem el virtuális asszisztensként dolgozni akkor még a főállásom mellett. Kezdetben fordítottam, szöveget írtam és egyre többször menedzseltem oldalakat is. Amikor 2017-ben Adrienn elindította a VAM – Virtuális Asszisztensek Magyarországon Facebook csoportját fellélegeztem. Végre lett egy olyan oldal, egy olyan közösség, ahol a lehetőséget kapnak az emberek arra, hogy a virtuális asszisztens munkában kiteljesedhessenek, közelebb hozta a vállalkozások és vállalkozókhoz is ezt a szakmát. Lelkes kitöltője voltam/vagyok minden évben a VA piaci felmérést segítő kérdőívnek és örömmel mesélhetem, hogy a vállalkozásomban immár két virtuális asszisztenssel is dolgozom, akikkel a Virtuális Asszisztens Szolgáltatás KERES-KÍNÁL találtunk egymásra.

Slow Social kérdőív

A tartalomgyártás és a közösségi média sárkányát mindennanyiunknak be kell törnünk. Legyen szó arról, hogy a saját szolgáltatunknak adunk hangot vagy ügyfeleink számára nyújtjuk a legjobb szolgáltatást minden eszköz jól jön, ami segít kevesebb stresszel, jobb minőséget elérni. Ahhoz, hogy ez valóban így lehessen szükségem van azoknak a hangjára és visszajelzésére akik velem együtt abban a lyukas csónakban ültek és ülnek, aminek az oldalára a “posztolj posztolj” nevet vésték fel. Készítettem egy kérdőívet, melynek kitöltőit ingyen látom vendégül egy teljes hónapig a programban, első kézből tesztelhetik valóban működik-e a rendszer.

A kitöltéssel közelebb kerülsz majd ahhoz milyen területeket érint ez a szemléletmód, milyen gyakorlatokat szeretne bevezetni és új köntösben megmutatni neked. Nekem pedig segít abban, hogy finomhangoljam a programot. Kérlek, amennyiben nem igazak rád az alábbiak ne töltsd ki a kérdőívet. A kérdőívnek 6 része van, 15-20 percet vesz igénybe a figyelemmel és gonddal végzett kitöltése. Köszönöm előre is a segítséged! Bármit is hozzon az év, ne feledd egy irányba haladj mindig: Előre és felfelé!

KITÖLTÖM A KÉRDŐÍVET!

Fézler Georgina – Gina
Virtuális asszisztensből lett közösségi média menedzser, üzleti mentor, vállalkozó
https://www.instagram.com/some_social/

 

VAMTeam

Ha úgy gondolod, hogy hasznos volt a bejegyzés, oszd meg bátran. Forrásként kérlek tüntesd föl ezt a cikket aktív linkkel! Köszönjük szépen.

Ha úgy gondolod, hogy hasznos volt a bejegyzés, oszd meg bátran. Forrásként kérlek tüntesd föl ezt a cikket aktív linkkel! Köszönjük szépen.

További cikkek

Így készíts ütős TikTok videót

Így készíts ütős TikTok videót

A social media szerepe felértékelődött a cégek életében azáltal, hogy az embereket könnyebben elérni az online platformokon keresztül. Ezek közül a TikTok a leggyorsabban növekvő közösségi platform, és mindig az egyik legtöbb letöltött alkalmazás a statisztikák...

A VA “CSAK” egy virtuális asszisztens?

A VA “CSAK” egy virtuális asszisztens?

A VA "csak" egy virtuális asszisztens? - Kezdjük rögtön a legelején. Kik azok a virtuális asszisztensek ? "A virtuális asszisztens, egy gyűjtőfogalom, amit azokra a MAGASAN KÉPZETT SZAKEMBEREKRE használunk, akik virtuálisan, a távolból egy-egy vállalkozásnak (vagy...

II. Évindító Országos VA találkozó – élménybeszámoló

II. Évindító Országos VA találkozó – élménybeszámoló

II. Évindító Országos VA találkozó a X. Magyar Marketing Fesztiválon!Mindig is érdekelt, hogy kik a virtuális asszisztensek (VA), miben tudnak segíteni? Esetleg Te is szívesen lennél VA, de nem tudod hol/hogyan kezdj neki? A rendezvényen megosztottuk a hazai piacon...