Barion Pixel

A digitális világ, digitális vállalkozások térhódításával hazánkat is elérte a Virtuális Asszisztensek szele. Egyre többen kapnak kedvet az effajta vállalkozáshoz, s a piac részéről is egyre nagyobb az igény az ilyen jellegű együttműködésre.

Hogy miért együttműködést írok, s nem alkalmazottak foglalkoztatását? Mert az IGAZI virtuális asszisztens saját vállalkozása keretében támogatja a vállalkozások működését online. Az asszisztensség virtuális mivolta pontosan ebből adódik, hogy nem ülünk a vállalkozóval egy irodában, sőt még az is elképzelhető, hogy személyesen nem is találkoztunk (esetemben szinte minden ügyfelem ilyen), mégis az online világ adta lehetőségeknek köszönhetően hatékonyan tudjuk támogatni vállalkozásodat. De erről bővebben már írtam korábban.

 igy_talald_meg_a_tokeletes_virtualis_asszisztensedet_2.jpg

Amiért most mégis billentyűzetet ragadtam, az egy érdekes felmérés eredménye, mely a napokban került a kezembe. Ebben 500 virtuális asszisztenst kérdeztek meg a nagyvilágban.

Érdekes eredmények alakultak, melyeket most szeretnék megosztani Veletek. 

A megkérdezettek mintegy 41%-a vágott bele ebbe a fajta munkába az elmúlt 1 évben, s 6%-a űzi már 8-10 éve.

61%-uknak egyelőre egy részmunkaidős bevételt termel ki a vállalkozása.

 

A motivációjuk fő okai fej-fej mellett az alábbi három:

– rugalmasság

– függetlenség

– mobilitás

 

A megkérdezettek nagy többsége általános virtuális asszisztens szolgáltatásokat nyújt, NINCS saját weboldala.

A 3 fő terület, melyen szolgáltatásaikat nyújtják:

– social media,

– ügyfélszolgálat,

– tartalomgyártás.

 

Ügyfeleiket túlnyomóan ajánlások útján szerzik, szolgáltatásukat a Facebookon reklámozzák.

Ezen felmérés kapcsán merült föl bennem, hogy kíváncsi lennék egy hazai körképre is a témában, így készítettem is egy kérdőívet, amit név nélkül kitölthetsz.  (Az e-mail címedet csak akkor szükséges megadnod, ha szeretnéd a felmérés eredményét megkapni). A kérdőívet ide kattintva tudod kitölteni.

Az eredményt pedig majd megosztom itt a blogon. 🙂 (update: az első hazai felmérésről már olvashatsz is itt.)

Minden sikeres vállalkozó mögött áll egy irodamanager!

Kiss-Márton Adrienn

irodamanager

 

 

Ha úgy gondolod, hogy hasznos volt a bejegyzés, oszd meg bátran. Forrásként kérlek tüntesd föl ezt a cikket aktív linkkel! Köszönjük szépen.

További cikkek

II. Évindító Országos VA találkozó – élménybeszámoló

II. Évindító Országos VA találkozó – élménybeszámoló

II. Évindító Országos VA találkozó a X. Magyar Marketing Fesztiválon!Mindig is érdekelt, hogy kik a virtuális asszisztensek (VA), miben tudnak segíteni? Esetleg Te is szívesen lennél VA, de nem tudod hol/hogyan kezdj neki? A rendezvényen megosztottuk a hazai piacon...

Az ÉV Virtuális Asszisztense 2022-ben – Oprendek Rita

Az ÉV Virtuális Asszisztense 2022-ben – Oprendek Rita

Az Év Virtuális Asszisztense 2022 pályázat célja, hogy elismerje a VA-k kemény munkáját és elkötelezettségét. Egyesületünk folyamatosan támogatja őket egyre fejlődő szerepükben, s a kimagasló teljesítményt nyújtó VA-ket szeretné elismerésben részesíteni. A X. Magyar...

Minden, amit az iparűzési adóról tudnod kell

Az adózási kérdéseket a virtuális asszisztensek sem kerülhetik meg. Legyen szó akár a saját vállalkozásukról, akár ügyfeleik vállalkozásáról. Egyesültünk együttműködő partnere, a Vállalkozás Okosan, Szilágyi Anita - aki az Év virtuális asszisztense 2022 pályázat...