Barion Pixel

Virtuális asszisztens definíció

Virtuális asszisztens definícióra szüksége van annak érdekében, hogy mikor beszélünk a fogalomról, akkor mindannyian ugyanazt értsük a szó jelentése mögött. Ennek érdekében alkottam meg a definíciót 2017-ben, s frissítem amennyiben szükséges az általunk készített felmérések eredményeinek tükrében.

2012 óta vagyok ezen a virtuális pályán, ekkor kezdte meg hivatalosan az irodamanager, Online iroda néven a működését. Mikor kezdtem a vállalkozásomat, itthon még nem igazán volt kultúrája az effajta vállalkozásoknak, s csak nagyon minimális információm volt róla.

Belevágtam, mert határozott, kristálytiszta elképzelésem volt arról, hogy milyen jellegű vállalkozás támogató szolgáltatást szeretnék nyújtani.

Egy olyan szolgáltatást, ami a korábbi munkatapasztalataim, tudásom esszenciája.

Egy csavart viszont vittem a dologba, mert a vállalkozók számára az általam nyújtott szolgáltatások csakis virtuálisan voltak és vehetőek igénybe a mai napig is. Van olyan ügyfelem, akit a kezdetek óta támogatok és csak telefonon tartjuk a kapcsolatot. Személyesen soha nem találkoztunk!

Az országhatár sem jelentett problémát a szolgáltatásom igénybe vételére, így 2016-ban lett is egy ügyfelem a UK-ből. Ő hívta föl a figyelmemet a külföldön aktívan működő virtuális asszisztensekre. Így nyomon követem a világban működő trendeket is.

Tudásom, tapasztalatom egyaránt tartalmazza a virtuális asszisztencia hazai piacának lehetőségeit, nehézségeit, csakúgy, mint a nemzetközi porond lehetőségeit. Mint tapasztalt irodamanager ( virtuális asszisztens) meg szeretném osztani Veletek azt a rengeteg dolgot, tudást, amit az évek alatt összegyűjtöttem.

A virtuális asszisztensség kishazánkban is egyre nagyobb teret hódít, a vállalkozók körében is egyre kedveltebb támogatási forma.

 

De kik is ők valójában?

 

A virtuális asszisztens, egy gyűjtő fogalom, amit azokra a magasan képzett szakemberekre használunk, akik virtuálisan, a távolból segítenek egy-egy vállalkozásnak (vagy akár egyszerre többnek is), támogatják annak működését.

A virtuális asszisztensek szakosodhatnak képzettségüknek, tapasztalatuknak, érdeklődési körüknek megfelelően. Hazánkban virtuális asszisztens néven futnak azok a vállalkozások, akik virtuális adminisztrációs asszisztencia szolgáltatásokat látnak el.

De ebben a virtuális asszisztens gyűjtőfogalomban, azért ennél jóval több van.

Ide sorolhatjuk például a virtuális marketing asszisztenseket, a virtuális szövegíró (tartalom készítő) asszisztenseket, stb. Vagyis a virtuális asszisztens nem feltétlenül, s nem minden esetben egyenlő egy ‘virtuális titkárnővel’.

A legelső és legfőbb különbség a virtuális asszisztens és az otthonról dolgozó virtuális titkárnő között, hogy a virtuális asszisztens vállalkozás keretében, az otthonról dolgozó virtuális titkárnő pedig munkavállalói státuszban végzi el a rá bízott feladatokat. A virtuális asszisztensnek egyszerre akár több ügyfele is lehet, s a jobb, keresettebb asszisztensek naptárjába nehéz bekerülni. 😉

a1f194da452dcd6c6f3dfad74c5a7229.png

A virtuális asszisztensek szabadúszó, egyéni vállalkozók, akik szerződéses kapcsolatban állnak ügyfeleikkel. A saját vállalkozásuk adózásáért saját maguk felelnek, vagyis az ügyfélnek nincs gondja a munkabérre, járulékokra, munkaviszonnyal kapcsolatosan jelentkező egyéb teendőkre. A virtuális asszisztens egyszerre több ügyfelet is kiszolgálhat, feladatait elláthatja

  • havidíjas elszámolásban,
  • órabérben,
  • project alapú díjazással,
  • stb.

Amilyen formában a szerződő felek megállapodnak.

 

Az én olvasatomban, tapasztalataim alapján manapság egyre inkább az a tendencia, hogy a virtuális asszisztensek többsége a virtuális platformon (amely platform ma már szinte kikerülhetetlen) tevékenykedő vállalkozásokat támogatja.

Segít számukra:

– az értékesítési csatorna kiépítésében,

–  rendbe tenni az elhatalmasodó irathalmazt,

– rendszerezeni az e-mailjeiket,

– elláthatja a cég ügyfélszolgálati feladatait akár telefonon, akár e-mailben,

– kezelheti a socail media felületeit, s még megannyi más feladatot.

 

S hogy miért is jobb egy virtuális vállalkozás számára egy virtuális asszisztenst szerződtetni?

Mert mi is ugyanabban a virtuális világban mozgunk, mint a Te vállalkozásod.

Mert mi is elsőként ugrunk a technikai vívmányokra, fejlesztésekre, hogy a saját vállalkozásunkat még jobbá, még hatékonyabbá tegyük.  

Így ha Neked van szükséged valamilyen technikai újdonságra, együttes erővel könnyebben megtalálhatjuk azt. Mert az igazi virtuális asszisztensek képesek projectekben gondolkodni, képesek arra, hogy átlássák, racionalizálják a folyamataidat, képes akár nemzetközi csapat-társakat is bevonni a folyamataiba, ha a céged esetleg a nemzetközi piacokra törne.  

Hogyan alakult a hazai VA piac kínálata 2017. óta? 

Erre rendszeres felméréseinkből kapsz választ. Számunkra fontos, hogy objektív, számokkal alátámasztott képünk legyen a VA piacról. Testközelből veszünk részt a hazai virtuális asszisztensek napi szintű működésében, ügyfélkereséseikben, valamint felméréseket is készítünk, amik eredményeit publikáljuk is.

Érdemes követned ezt az oldalt akár vállalkozóként, akár virtuális asszisztensként. Sok hasznos dolgot fogok megosztani Veletek a jövőben. S ha nem szeretnél lemaradni a frissen megjelenő cikkekről, kövess a FB-on, LinkedIn-en.

 

Kiss-Márton Adrienn

VA szakértő, mentor, HR szakember