Barion Pixel

A pandémia hatására Magyarországon is felgyorsult a digitalizáció folyamata. Sok olyan cég is belekóstolt a home office és a videókonferenciák világába, amelyek eddig ódzkodtak az online munkavégzés minden formájától. Ennek köszönhetően a virtuális asszisztensek is jobban a cégek látókörébe kerültek.

A digitalizált folyamatok szükségessége a legtöbb szektor számára a járvány előtt is egyértelműen kirajzolódott, ám az automatizálást és elektronikus megoldásokra való áttérést jóval kisebb léptékű, átgondolt, lépésről lépésre tesztelt, hosszú távon lezajló folyamatként képzelték el.

A világjárvány, azonban felülírta a korábbi elképzeléseket. Hatására az oktatástól kezdve, az értékesítésen át, a banki és hivatalos ügyek intézésén keresztül a számlázásig, számos olyan szektornak kellett farkasszemet néznie a begyűrűző digitalizáció hatásaival, amelyek korábban szinte érintetlenek voltak ebből a szempontból.

A lassú, apró változtatások helyett egy szempillantás alatt fenekestül felfordult a világ. Bár a hirtelen átállás kényelmetlenségekkel járt, a kialakult helyzet azonnali innovatív válaszokat és megoldásokat kívánt.

A KSH adatai szerint (Magyarország számokban, 2020 című kiadvány)  2020-ban a hazai vállalkozások 63%-a üzemeltetett honlapot, és a vállalati bevételek 23%-a származott elektronikus értékesítésből. Tovább folytatódott a csomagküldő és internetes kiskereskedelem dinamikus bővülése is. A készpénzhasználatot és a személyes kontaktust kerülő online vásárlás és ügyintézés is előtérbe került. Részben ennek hatására jelentősen nőtt (66%-ra) az interneten vásárlók aránya.

Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország számokban, 2020 (2021) ISSN

Megugrott a kereslet az informatikai eszközök és távoli munkavégzést (és tanulást) megkönnyítő harverek és szoftverek iránt. A pandémia alatt jelentősen nőtt a távoli elérést biztosító programok, és a kollégákkal és barátokkal való online beszélgetést lehetővé tevő videókonferencia szoftverek felhasználóinak száma.

A kényszerű átállás bebizonyította, hogy az irodai munkakörök egy jelentős részénél sem feltétlenül szükséges személyes jelenlét. A megfelelő technikai eszközök és digitális kompteneciák birtokában a virtuális feladatvégzés jól, sőt bizonyos esetekben hatékonyabban működik.

Az innovatív cégek pedig a home office hatására felismerték, hogy a korlátozások után sem kell kötelezően visszaállniuk „a normális kerékvágásba”, hamar rájöttek, hogy a későbbiekben is beépíthetik a mindennapjaikba a karantén alatt bevált virtuális munkavégzéshez kapcsolódó jógyakorlatokat (best practices).

Az elmúlt időszak arra ösztönözte a vállalkozásokat, hogy felülértékeljék eddigi rutinfolyamataikat és a megváltozott körülményekhez alkalmazkodva befogadóbbá váljanak az újdonságokra.

Mind a munkavállalók, mind a munkáltatók részéről lehetséges megoldásként merültek fel az eddig olykor idegenkedéssel szemlélt atipikus foglalkoztatási formák (pl. a távmunka, a home office vagy szabadúszók megbízása).

A már korábban idézett KSH kiadvány adatai szerint 2020-ban a 15–64 éves munkavállalók 8,6%-a, mintegy 376 ezer fő dolgozott távmunkában, akiknek többsége a nők és (nagy)városokban dolgozók közül került ki. A távmunka aránya a 35–39 éves foglalkoztatottak körében volt a leginkább elterjedt (11%). Az összes távmunkában foglalkoztatottak 77%-a felsőfokú végzettséggel, 21%-a érettségivel rendelkezett.

A járvány hatására az itthon is egyre inkább népszerűbbé váló virtuális asszisztensekre is nagyobb figyelem irányult.

Kik a virtuális asszisztensek (VA-k)? Olyan magasan képzett szabadúszók, akik különböző szakterületeken, távolról (virtuálisan) támogatják a cégek és vállalkozók munkáját. Ez a megbízó részéről kevesebb anyagi ráfordítást jelent, mint egy főállású munkatárs felvétele, virtuális asszisztenssel való együttműködés esetén ugyanis nem kell szoftvereket és eszközöket biztosítani, irodát bérelni, annak rezsiköltségét kitermelni, nincsenek járulékköltségek vagy szabadságolás, ráadásul a partnereknek csak az elvégzett munkát kell megfizetniük.

A hazai VA-k TOP 10 szolgáltatása a 2020-as VAM felmérés adatai alapján a social media kezelése, személyi asszisztencia, ügyviteli munkák, tartalomgyártás, projektek koordinálása, könyvelési anyagok elkészítése, képek keresése és formázása, az ügyfélszolgálati munkák, a weboldal-karbantartás és a kimutatások készítése. A felsorolt szolgáltatásokon kívül a VA-k szerteágazó tevékenységekkel foglalkoznak.

VAM Virtuális asszisztens felmérés 2020.06.30.

Legyen szó akár hanganyagok begépeléséről, fordításról, webshopok kezeléséről, webdizájn tervezésről, marketing asszisztenciáról vagy egyedi szoftverek elsajátításáról, de adtak már fel hirdetést például az otthon felújítási pályázatra való jelentkezéssel kapcsolatban is. A kiszervezésre váró feladatok jellegének csak a fantázia és az egyedi igények szabnak határt! Bővebben a virtuális asszisztensekről ITT olvashatsz.

A virtuális asszisztensekkel való együttműködés az elektronikus megoldásokra való áttérésben is nagy segítséget jelent a vállalkozásoknak. A VA-k otthonosan mozognak az online térben, nagy tapasztalatuk van az online platformok, irodai és marketing szoftverek területén. Bátran nyúlnak a már bevált megoldásokhoz, de nem ijednek meg az ismeretlen feladatokról sem. Mivel egy időben több céggel is dolgoznak (jellemzően 4-5 partnerrel), rálátásuk van a különböző vállalkozások működésére, céges kultúrájára, innovatív megoldásaira. Ezt kamatoztatva, kreatívan tudják használni munkájuk során megszerzett tudásukat, és iparágakon átívelő hasznos javaslatokat tehetnek a cég fejlődése, hatékonyabbá tétele érdekében.

Ha asszisztenst keresel, vagy te is VA-ként hirdetnéd magad, nézz szét a Virtuális Asszisztens Szolgáltatás KERES-KÍNÁL csoportban!

Bár apránként újra kinyit az ország, a későbbiekben is érdemes észben tartani, hogy nem minden esetben kell azonnal új kolléga felvételén gondolkozni vagy az egyéni teljesítő képesség határait feszegetni. A delegálni kívánt feladatok egyszerűen kiszervezhetőek egy virtuális asszisztensnek is.


Madarász Juli
Virtassistant
VAMTeam

Ha úgy gondolod, hogy hasznos volt a bejegyzés, oszd meg bátran. Forrásként kérlek tüntesd föl ezt a cikket aktív linkkel! Köszönjük szépen.

További cikkek

A VA “CSAK” egy virtuális asszisztens?

A VA “CSAK” egy virtuális asszisztens?

A VA "csak" egy virtuális asszisztens? - Kezdjük rögtön a legelején. Kik azok a virtuális asszisztensek ? "A virtuális asszisztens, egy gyűjtőfogalom, amit azokra a MAGASAN KÉPZETT SZAKEMBEREKRE használunk, akik virtuálisan, a távolból egy-egy vállalkozásnak (vagy...