Egyre nagyobb igény jelentkezett 2017 őszén a vállalkozásuk számára virtuális asszisztenst keresők részéről, így létrehoztuk a hazai legnagyobb piacteret, a Virtuális Asszisztens keres-kínál csoportot. Itt bátran hirdetheti magát, kínálhatja szolgáltatását minden virtuális asszisztens és kereshet VA-t az, akit eltemetnek a határidők, a teendők.
A VAM csoportban hiszünk a közösség erejében, így a keres-kínál csoport “rendjére” is közösen figyelünk. Egyelőre 2 dedikált moderátorral biztosítjuk a csoport működését. Nemeskéri Mónikával már olvashattatok korábban egy interjút, most ismerjétek meg Péter Éva, az ewa.hu megálmodóját, üzemeltetőjét, mozgató rugóját.
Mit jelent számodra a virtuális asszisztencia?
A virtuális asszisztencia számomra a szabadúszó életmód egy fajtáját jelenti. Azt, hogy enyém a döntés az életemmel kapcsolatban. Én döntöm el, hogy mettől meddig tart a munkaidőm és mikor mennyi projektet vállalok be.
Továbbá kiemelném, hogy a virtuális asszisztens megteheti, hogy csak olyan feladatokat vállal, amit örömmel végez és természetesen megvan hozzá a kellő tapasztalata, illetve végzettsége.
Sok ügyfélnek dolgozik és (bár az asszisztencia szó nem feltétlenül erre utalna) szinte partnerként vesz részt a vállalkozásban, bármilyen területen is nyújt támogatást. Ez tetszik a legjobban benne. Közösen, vállvetve dolgozunk.
Ráadásul azok a vállalkozók, akikkel jelenleg kapcsolatban állok, nem csak az ügyfeleim; szinte baráti kapcsolat van közöttünk. Nem mindegy, hogy az ember milyen hangulatban tölti el a munkaidejét, és így igazán öröm dolgozni.
Mivel foglalkoztál ezt megelőzően?
A történetem egészen átlagos. A Budapesti Corvinus Egyetemen Szociológia szakán, azon belül pedig HR és szervezetfejlesztési szakirányon végeztem. Bár maga a tananyag hatalmas szerelem volt, a későbbi munkaköreim iránt nem éreztem ekkora elhivatottságot. Végül jól elkalandoztam az eredeti végzettségemtől.
Mindenesetre elképesztően hasznosnak és szemléletformálónak tartok mindent, amit ott tanultam, és bármilyen meglepő, a mai napig jól tudom ezeket hasznosítani.
Majd az egyetem mellett és után én is rabjává váltam a szürke hétköznapoknak: HR területen dolgoztam multinacionális környezetben. Aztán megszülettek a gyermekeim, és bevallom, nem akartam visszamenni…
Szerencsére az otthon töltött évek alatt belecsöppentem a vállalkozói életbe, ami nagyon testhezállónak bizonyult.
Ami engem nagyon érdekel, az a honlapok működése. Hogyan lesz egy honlap felhasználóbarát és reszponzív? Hogyan érhet el jó helyezést a keresőben? Hogyan szolgálhatja leginkább a vállalkozást, milyen funkciókat építhetünk bele, amivel megkönnyíthetjük az életét?
Tehát nagyon sok honlapátalakítási munkát végzek, de a megadott grafika alapján történő weboldalkészítés sem áll távol tőlem. A legnagyobb öröm talán az, ha teljesen szabad kezet kapok és az alapoktól építhetek fel egy weboldalt. A webdesignon belül nagyon érdekel a programozás, a frontendfejlesztés, így szabadidőmben ebbe az irányba képzem tovább magam.
Ezért is mondtam korábban, hogy messzire sodort a szél az eredeti végzettségemtől. De szerintem sokan vannak még így ezzel. Szerintem mindenki érzi, hogy a számára megfelelő környezetben dolgozik-e, úgy éli-e az életét, ahogy azt szeretné. Ha valaki nem komfortos a jelenlegi helyzetében, minél hamarabb lép, annál jobb!
Vállalkozók szemszögéből milyen nehézséggel jár, hogy nem ülsz velük egy irodában? Hogyan tudsz ráhangolódni az ügyféligényekre?
Mindenkinek megvan a saját stílusa, így mindenkivel össze kell csiszolódni, de ez egyáltalán nem okoz nehézséget. Van, aki bizalmatlanabb, vele meg lehet beszélni egy személyes találkozót, hogy túllendüljünk a kezdeti nehézségeken, és 2-3 óra alatt átbeszéljük a részleteket, hosszas emailváltások helyett. Ráadásul így lehetőségünk van jobban megismerni egymást – nem csak egy virtuális kapcsolat lesz közöttünk.
Persze emellett vannak olyan vállalkozók is, akiknek kellő rutinja és tapasztalata van, tehát érthetően és pontosan adják át a feladatokat. Viszont létezik a másik véglet is: amikor a vállalkozó még nem tudja, mit szeretne. Amivel semmi gond! Ugyanis jól irányzott, megfontolt kérdésekkel ez is könnyen megoldható.
Ha az elején akadnak is nehézségek, hosszú távon nem érzékelek problémát a távolság miatt. Mindenkivel kialakul, hogyan zajlik a közös munka (pl. ki milyen gyorsan válaszol egy emailre, mennyi időt vesznek igénybe a feladatok stb.), és ennek tudatában könnyű együtt dolgozni.
Milyen típusú, nagyságú, területen mozgó cégeknek dolgozol?
Általában 1-5 fős vállalkozásoknak. Ám inkább úgy fogalmaznék, hogy a vállalkozásokBAN dolgozom. Ezt azért hangsúlyozom így, mert sok esetben csapatként működünk együtt, tagként tekintenek rám. Ezt nagyon imádom!
Ha 1 mondatban összefoglalhatnád, hogy miért éri meg VA-t szerződtetni, mi lenne az?
Természetesen például azért, mert nem kell senkit alkalmazottként bejelenteni, szabadságot és betegszabadságot vagy olyan munkaórákat kifizetni, ahol nem történik valódi munkavégzés.
Egy VA igényli, hogy folyamatosan fejlődjön, és magasabb szolgáltatást nyújtson, amíg egy alkalmazott nem biztos, hogy ennyire motivált.
Egy VA folyamatosan több céggel áll kapcsolatban, így tisztában van a vállalkozói életet érintő főbb változásokkal és irányvonalakkal. Egy VA maga is vállalkozó, így sokkal jobban átlátja annak a vállalkozásnak a nehézségeit, amelynek a szolgáltatásait nyújtja.
Évával itt tudjátok felvenni a kapcsolatot:
web: www.ewa.hu
Ha Te is szeretnél virtuális asszisztens lenni, vagy szívesen csatlakoznál a hazai legnagyobb, aktív VA közösséghez, akkor várunk Téged is a csoportban a Facebookon:
Ha virtuális asszisztens vagy, de még jól jönne néhány ügyfél, hirdesd magad bátran az alábbi FB csoportban.
Itt bátran kereshetsz is VA-t magadnak, ha már elhatalmasodtak a megoldandó feladatok: