Barion Pixel

Az elmúlt időszakban több interjút is készítettem a hazai virtuális asszisztensekkel (VA). Az ő bemutatásukkal is célom, a virtuális asszisztensekről alkotott sztereotípiák eltüntetése, valamint annak bemutatása, hogy a VA-k bizony az esetek túlnyomó többségében magasan képzettek, adott esetben akár vezetői pozíciót hátrahagyva lettek virtuális asszisztensek. 

No, nem azért, mert munkavállalóként nem állnák meg a helyüket. Sokkal inkább az motiválja őket, hogy tudásukkal még szélesebb körben, még több vállalkozás számára nyújtsanak támogatást. 

Mai interjúmban Tóth-Hefler Katával beszélgettem arról, hogy a marketing területén szerzett 2 diplomájával milyen virtuális asszisztensnek lenni ma Magyarországon.

Megmondom őszintén, hogy amolyan csodabogárnak érzem magam, vagy inkább kívülállónak. Mert nem tudom besorolni magamat igazán sem virtuális asszisztensnek (mert a klasszikus asszisztensi feladatokat nem vállalom, mint az adatrögzítés, vagy a telefonos ügyfélszolgálat) sem digitális nomádnak (mert nem utazgatok a világban sajnos), valahogy a kettő mixe vagyok és mégsem. 🙂 Tetszik ez a megfogalmazás, amit képviselünk a VAM (Virtuális Asszisztensek Magyarországon) csoportban, de egyelőre nem érzem, hogy a megbízók, a vállalkozók is tudatában vannak a virtuális asszisztenciában rejlő rengeteg potenciállal, az asszisztencia szó effajta értelmezésével.

Miért pont a virtuális asszisztencia?

A virtuális asszisztencián belül, a digitális marketingre specializálódtam. Félig-meddig kényszer miatt lett ez a megoldás, mert az élet úgy hozta, hogy Balassagyarmatra kellett költöznöm Budapestről, ahol az egy négyzetméterre jutó marketinges állások száma tendál a nullához mai napig. Viszont a marketing az életem, ebből szereztem mindkét diplomámat és imádom csinálni. Már szinte beteges szenvedéllyel nézem a legújabb Facebook újdonságokat, Instagram trendeket és folyamatosan fejlődök ebben a szegmensben. Így egyéni vállalkozó lettem és azon belül is az online marketing a szakterületem.

Mivel foglalkoztál ezt megelőzően?

Sokáig diák voltam és főiskola (MÜTF web-marketing szakirány) valamint egyetem (Corvinus marketing mesterszak) mellett dolgoztam több cégnek is mint online marketinges, vagy asszisztens. Ahogy megszereztem a diplomáimat, már kellő tapasztalatot szereztem, hogy elindítsam az egyéni vállalkozásomat. Azt szoktam mondani, hogy minden voltam csak akasztott ember nem. Voltam gyakornok PR ügynökségnél, de megjártam multik világát, a közszférát és a KKV-kat is. Például az EGIS gyógyszertárnál voltam marketing asszisztens majdnem 2 évig, valamint a Xhénia Kft-nél irodavezető majdnem 2 éven keresztül. De mai napig besegítek több marketingügynökség munkájába. Ezt is régről hoztam.

strategia.png

Milyen szolgáltatásokat nyújtasz VA-ként?

Ha nem is a klasszikus VA szolgáltatásokat nyújtom, maga a VA közel áll hozzám a rengeteg irodai és asszisztensi munkám miatt. Legszeretettebb szegmens, amiben dolgozom, a social media jelenlét. Felépítem az ügyfeleim Facebook, Instagram, Pinterest, Twitter, LinkedIn fiókját és egy egységes integrált marketinget hozok létre nekik, amibe beletartoznak az online hirdetések is legyen szó Facebook vagy Google Adsról egyaránt. A másik láb, amin állok, a marketing stratégia kialakítása cégre szabottan. Hiszen úgy tartom, hogy egy jó stratégia nélkül elindítani egy márkaépítést vagy egy marketing problémát megoldani a cégnél lehetetlen. Mindig kell egy jó terv, ami alapján tudunk építkezni. Én ezt a tervet készítem el az ügyfeleknek, majd projectszerűen meg is valósítom azt.  

Vállalkozók szemszögéből milyen nehézséggel jár, hogy nem ülsz velük egy irodában? Hogyan tudsz ráhangolódni az ügyféligényekre?

Kicsit átgondoltam, mit is válaszoljak erre, mert először nem nagyon jutott eszembe negatív dolog.

A vállalkozók szemszögéből azt vettem észre, hogy sajnos mai napig tényleg hátrány az, hogy csak online érhetnek el és először bizalmatlanok velem szemben, amíg le nem rakok valamit az asztalra. Sokszor kérik tőlem, hogy találkozzunk személyesen, amit el kell utasítanom költséghatékonyság miatt. De mindig felajánlom, hogyha éppen hétvégén Pesten járok, akkor találkozzunk, vagy elérhetnek Messengeren, Viberen, Skypeon egyaránt egy megbeszélésre. Aki ezek közül az opciók közül nem talál magának megfelelőt, úgy érzem, azt az embert jobb elengedni, mert a későbbi munka sem menne gördülékenyen kettőnk között.

Ami engem, illetve a ráhangolódást illeti. Van szabadidőm mindenre (ha kell, kiugorhatok a boltba, vagy elintézhetem az ügyeimet), rendet rakhatok és tudok foglalkozni olyan dolgokkal, amikkel ha egy irodában ülnék, a munkaidőm után tudnék csak. Fontos, hogy ebben a szakmában nem azt fizetik meg természetesen, hogy te otthon takarítasz, hanem az elvégzett jó munkát értékelik megfelelően. Nekem sokat segít az, ha előző nap este leírom, hogy másnap mik a legfőbb feladataim, amiket meg kell csinálnom. Olyan ember vagyok, aki nem bír addig hátradőlni, amíg az összes feladatot ki nem húzta a listájáról. Valahogy így tudok ráhangolódni az ügyfelekre is. Tudom, délelőtt van energiám és lendületem, hogy megcsináljam a dolgaimat és délutánra hagyom ezért az értekezleteket és megbeszéléseket. Így délutánra a dolgok nagy részét már letudhattam.

Milyen típusú, nagyságú, milyen területen mozgó cégeknek dolgozol?

Jelenleg egyéni vállalkozóknak, és néhány kisebb KKV-nak dolgozom be mint online marketinges. Valamint néhány online marketingcégnél vagyok beugró online marketinges. Ha nekik sok a dolguk, akkor lepasszolnak nekem munkákat. Eléggé hektikus a mi szakmánk, mert egyik hónapban lehet, bejön 4-5 új ügyfél, de lehet, a következő 2 hónapban kilép 3-4 belőlük. Azonban mindig az egyik legfontosabb dolognak a munkámban azt tartottam, hogy ne priorizáljak és minden ügyfelemet egyaránt maximálisan kiszolgáljam az ő igényeiknek megfelelően.

Muszáj mértéket tartanom, hogy a mennyiség sose ártson a minőségnek. Erre mindig odafigyelek.

Ha  1 mondatban összefoglalhatnád, hogy miért éri meg VA-t szerződtetni, mi lenne az?

“A VA olyan mint egy dzsinn, aki most kérdezi meg tőled, hogy miben segíthet neked.” Szerintem ebben a mondatban minden benne van .

toth-hefler_kata.jpg

Katát itt találod:

www.virtualismarketing.hu

Ha Te is szeretnél virtuális asszisztens lenni, vagy szívesen csatlakoznál a hazai legnagyobb, aktív VA közösséghez, akkor várunk Téged is a csoportban a Facebookon:

webp_net-resizeimage.png

Ha virtuális asszisztens vagy, de még jól jönne néhány ügyfél, hirdesd magad bátran ebben a FB csoportban.

Itt bátran kereshetsz is VA-t magadnak, ha már elhatalmasodtak a megoldandó feladatok:

va_keres-kinal.png

Ha úgy gondolod, hogy hasznos volt a bejegyzés, oszd meg bátran. Forrásként kérlek tüntesd föl ezt a cikket aktív linkkel! Köszönjük szépen.

További cikkek

Év virtuális asszisztense 2023 – Molnár Szabina

Év virtuális asszisztense 2023 – Molnár Szabina

Év virtuális asszisztense 2023 - szakmai győztes. 2022-ben indítottuk útjára hagyomány teremtő szándékkal az Év virtuális asszisztense versenyt, melynek célja, hogy elismerje a virtuális asszisztensek munkáját. 2023-ban is 2 kategóriában lehetett nevezni, melyek...

Ismerd meg jobban Madarász Julit

Madarász Juli egyesületünk alapító tagja, akivel most a FreelancerBlog készített interjút. Az interjúba nem csak Julit ismerheted meg, hanem egy online marketing területén tevékenykedő virtuális asszisztenst. A sztereotípiák legyőzésére a vele készített interjú is...