Egy rendezvény, ahova szerintem a Virtuális Asszisztensek legalább három okból mentek el. Engem személy szerint ennél több ok is vezérelt. 🙂 Most azt a négyet sorolom föl, amik számomra meghatározóak voltak:
- Megismerjem a 2020-as marketing trendeket, tanuljak, fejlődjek.
- Kapcsolatokat építsek, minél több emberrel megismertessem a virtuális asszisztencia lehetőségét (Erre kiváló lehetőséget kaptunk a Networkingen).
- Offline is találkozzak a többi Virtuális Asszisztenssel, hiszen erre is volt lehetőségünk egy különteremben.
- Írjak egy beszámolót a tapasztalatokról, és hogy miért érdemes ott lenni a Marketing Fesztiválon.
Több mint 25 előadó, több mint 50 kiállító, teltház… Igen, ezeket a számokat már mindenki ismeri, aki hallott a rendezvényről. Ezt élőben látni, megtapasztalni leírhatatlan érzés. Hírlevélküldés, reklámajándékok, tartalommarketing, brand építés… A lista hosszú lenne, ha végig írnám, de tényleg mindent megtalálhattunk a kiállítók között, amire szükségünk lehet. Nem csak tanáccsal, információval láttak el abemutatkozó cégek, hanem rögtön szuper, egyedi (sok esetben) kihagyhatatlan kedvezményekkel is, amik csak erre az egy napra vonatkoztak.
Mit is mondhatnék az előadásokról?
Ha elmész a Marketing Fesztiválra, bőven idő előtt érkezz a terembe, ahol az előadás lesz, amit meg szeretnél hallgatni. Máskülönben könnyen járhatsz úgy, hogy csak az ajtóban állva tudod jegyzetelni a hallottakat, ami valljuk be, nem túl kényelmes. Na nem azért, mert a szervezők nem engednek be, hanem mert az előadások akkora érdeklődéssel zajlottak, hogy a termek mindig tele voltak.
Nem volt ez másként Lévai Richárd (LiftUp) – Közösségi média marketing előadásán sem, aki előadásában említést tett a virtuális asszisztensek létjogosultságáról napjainkban. Előadásában elhangzott, hogy a virtuális asszisztenseket okosan érdemes használni a meglévő erőforrásaink bővítésére. A rengeteg social media csatornán való jelenlétre nem problémaként érdemes tekinteni, hanem meg kell találni azokat a megfelelő embereket, akik az adott tartalomból, amit mi legyártottunk, képesek a különböző csatornákra, a célcsoportnak megfelelően átdolgozni, konvertálni, implementálni az adott tartalmat. (Mi pedig a zöld jegyzetfüzeteinkkel összemosolyogtunk)
Kiknek szól a Marketing Fesztivál?
Ha egy szóban kellene összefoglalnom, akkor azt mondanám Mindenkinek. Ha cégvezető vagy azért, ha egy értékesítétő a cégnél akkor azért. Lippner Tamás értékesítésről szóló előadása, sok hasznos tanáccsal látott el, amiket akkor is használhatsz, ha értékesítőként dolgozol, de ha a saját kis céged szeretnéd eladni cégvezetőként, akkor is sok dolgot tanulhattunk. Hogyan lehet ezeket az érdeklődőket sikeresen lezárni? Az előadása ehhez adott segítséget.
Névjegykártya fontos lehet egy Virtuális Asszisztens életében?
Eddig is úgy gondoltam, hogy fontos és jó érzés, ha bárhol dolgozol, van egy névjegykártyád. Munkavállalóként talán fontosabbnak érezheti magát az ember általa, míg vállalkozóként szinte érzed is, hogy kötelező. Ennek ellenére, lehet, hogy mégis sokszor elkövetted azt a hibát, hogy nem tartod magadnál. Tonk Emil előadása után rájöttem, hogy még a sarki közértbe sem mehetek nélküle, mert ha a kisboltban találkozol egy régi ismerőssel beszélgettek, és elmondod, hogy mivel foglalkozol, érdemes átadnod a névjegyed. Soha nem tudhatod, hogy mikor lesz rád szüksége. Ha kiosztasz 100 névjegyet, akkor egy legalább keresni fog.
A névjegykártya mellett fontos, hogy gyűjts ajánlásokat az elégedett vevőidtől, amiket tegyél fel az oldaladra, így majd ők adnak el téged. 🙂
Virtuális Asszisztens találkozó a Marketing Fesztiválon
Az előadások után Miklovicz Norbert jóvoltából lehetőségünk volt egy kicsit összeülni, és tapasztalatokat cserélni a többi virtuális asszisztenssel, ki hogyan indult, mik a nehézségei. A találkozó elején Kiss-Márton Adrienn, a hazai virtuális asszisztensek mentora is velünk volt online ( aki éppen egy londoni konferencián vett részt, így „csak” virtuálisan tudott hozzánk kapcsolódni). Aztán ahogy szivárogtak be a terembe a többiek, tőle elköszöntünk, és a jelenlévőkkel már szinte egy körbe ültünk és beszélgettünk, mintha ezer éve ismernénk egymást. 🙂
Tapasztalatcsere, ötletelések, akárcsak a novemberi első VA találkozón. Jó érzés volt ismét látni, hogy Virtuális Asszisztensekként őszinte segítséggel kapott mindenki a felmerült kérdésre választ, osztotta meg a tapasztalatait.
Folyt.köv. a következő blogposztban Antónia több VA társát is meginterjúvolta a konferenciáról.
#hajráVAM
A bejegyzés írójával, Busi Antóniával itt tudod felvenni a kapcsolatot:
Ha Te is szeretnél a támogató közösségünk tagja lenni, várunk Téged a zárt VAM csoportban ingyenes leckékkel, szakértői támogatással a Facebookon: