Hetedik alkalommal mutatják be a kkv üzleti és marketingtrendeket a Lurdyban
A marketing nem ördögtől való dolog, ezt gyakorlott vállalkozóként már mindannyian tudjuk. Ha van egy jó terméked, szolgáltatásod, akkor a marketing lesz az az eszköz, amivel ezt hatékonyan el is tudod juttatni a célcsoportodhoz.
A 2020 január 23-án immáron hetedik éve megrendezésre kerülő Marketing Fesztivál is ezt hivatott erősíteni, hogy hatékonyan tudd megmutatni a termékedet/szolgáltatásodat a célközönségednek.
Az ország legnagyszabásúbb marketing rendezvényét kifejezetten kis- és középvállalkozások számára hívják életre, minden évben friss trendekkel, ötletekkel, tanulmányokkal. A 2020-as rendezvényen minden eddiginél erősebb szakmai programot és “show”-t ígérnek a szervezők. Természetesen a rendezvény célja továbbra is az új év várható üzleti- és marketing-trendjeinek bemutatása, a vállalkozások, cégvezetők és döntéshozók felkészítése a 2020-as év marketing kihívásaira.
A több mint 25 előadó, szakember témái között szerepel például az online marketing stratégia tervezés, a közösség- és márkaépítés, jogi kérdések, tartalommarketing, weboldalépítés, hatékony kapcsolatépítés, SEO, forgalomnövelés.
„A feldolgozott témákat a tavalyi évekhez hasonlóan most is hosszas piackutatás előzte meg annak érdekében, hogy a cégvezetők, döntéshozók és szakmabeliek abból választhassanak,
ami valóban érdekli őket, amit leginkább fejleszteni szeretnének saját cégükben” – fogalmazott Miklovicz Norbert, a marketingesemény alapító- főszervezője.A szervezők nagy hangsúlyt fektetnek a korábbi rendezvények visszajelzéseinek, értékeléseinek elemzésére, így idén az e-kereskedők, webshopok részére külön teremmel készülnek:
„Idén ismét figyelembe vettük a látogatók visszajelzéseit: egy új, e-kereskedelmi teremmel is várjuk a hozzánk látogató cégvezetőket, döntéshozókat. Ebben a teremben a 2020-as év legfontosabb e-kereskedelmi trendjeit, újdonságait mutatjuk be. Minden előadás a korábban megfogalmazott igények szerint magyar, gyakorlatközpontú esettanulmányokat is bemutatnak” – folytatta Miklovicz.
A folyamatos tanulást, a trendek követését kiemelten fontosnak tartjuk a virtuális asszisztencia terén. Ez egy olyan “összefoglaló esemény”, ahol a marketing eszközök széles tárházába bepillantást nyerhetsz. A gondolatébresztés után már könnyebben el fogod tudni dönteni, hogy számodra, vagy az általad támogatott vállalkozások számára mik azok a lehetőségek, amiket érdemes lehet kipróbálni.
Egészen biztos, hogy találkoztál már olyan vállalkozóval partnerként, aki idegenkedett a marketing eszközöktől, ismeretlen területként érzékelte, ezért nem merte használni. Nekünk, virtuális asszisztenseknek, ez is feladatunk lehet ilyen esetben: megismertetni, közelebb hozni a marketing sokszínűségével ezt a vállalkozói réteget.
A virtuális asszisztensek szempontjából a 7. Magyar Marketing Fesztivál nem csak az előadások miatt fontos, hanem a networking, az offline kapcsolatok építése is kiemelt jelentőségű. Tavaly több mint 1500 döntéshozó vett részt a teltházas rendezvényen. Ez a legkiválóbb alkalom a kapcsolatépítésre, a személyes találkozásokra. Az üzleti kapcsolatépítést segítő rendezvény idén is lesz, ahol szakértői segítséggel gyors,
moderált üzleti kapcsolatépítésre, kapcsolati tőke megosztására lesz lehetőség. Ez kiváló lehetőség akkor is, ha nem vagy gyakorlott kapcsolatépítő, mégis szeretnél új ismeretségre szert tenni, amely akár egész évre biztosítja számodra az üzleti fejlődést, esetleg biztonságot.
2020-ban kivételes lehetőséget kaptunk, ugyanis alkalmunk van egy mini VAM találkozót tartani. Egy órára kaptunk a rendezvény ideje alatt egy termet, így nem kell a szünetekben vadásznunk egymást, építhetjük egyéb ügyfél kapcsolatainkat. Az októberi találkozó után – melyre az 50 főben limitált létszám miatt csak kevesen jutottatok be – most újból alkalmunk nyílik találkozni, beszélgetni, tapasztalatokat megosztani, segíteni egymás fejlődését. Erre a találkozóra nem szükséges külön jegyet venned, a rendezvény belépőjegyével a VAM találkozón is részt vehetsz.
Ha még nem érzed a kellő motiváció, hogy elgyere, fusd át a 2019-as fesztivál utáni beszámolónkat itt, ahol részletesen írtunk arról, miért kulcsfontosságú, hogy ott legyünk.
Veled, vagy nélküled, a VAM jelen lesz a rendezvényen. Ha új ügyfeleket szeretnél, vagy csak gyorsan képbe kerülnél a 2020-as marketing trendekkel, itt a helyed!