Barion Pixel

Év virtuális asszisztense 2023 – szakmai győztes. 2022-ben indítottuk útjára hagyomány teremtő szándékkal az Év virtuális asszisztense versenyt, melynek célja, hogy elismerje a virtuális asszisztensek munkáját. 2023-ban is 2 kategóriában lehetett nevezni, melyek eredményeként közönség és szakmai díjazottat hirdettünk 2024.01.05-én Évindító VA konferenciánkon.

Molnár Szabina bemutatkozását már a verseny regisztrációja keretében megismerhettétek. Most azonban egy kicsit jobban is be szeretnénk mutatni Nektek az ő munkáját, VA életét.

 

 

1. Honnan jöttél? Avagy mi volt az út, mire virtuális asszisztens lettél?

 
Egy utazási irodában voltam gyakornok a főiskola utolsó évében, ahová fel is vettek. Imádtam! Egyre több feladatot kaptam, irodavezető lettem, sokat utaztam. Szereztem egy posztgraduális és egy MA diplomát szintén turizmus terén.
A gazdasági válság megviselte a céget, ezért éles váltással bekerültem az egyik adótanácsadó multihoz adminisztrátornak. Nagyon más környezet volt, és bár rengeteg tapasztalatot szereztem, szűk két év után ismét váltottam.
Irodavezető lettem egy IT kommunikaciós cégnél, ahol ismét otthon éreztem magam a sok feladat között 
Aztán lehetőséget kaptam rendezvényszervezőként dolgozni egy közeli művelődési házban, ahol ismét a szervezői oldalam érvényesülhetett. Kerületi nagyrendezvényeket, tanfolyamokat, táborokat találtam ki és szerveztem meg, részt vettem a lebonyolításukban, hirdetésükben. Újabb diplomát szereztem kulturális szervező szakon.
A kislányom születése után azonban megváltoztak a prioritások, sokkal fontosabbá vált a rugalmas munkavégzés. Rátaláltam a virtuális asszisztenciára, és tudtam, hogy ez az én utam. Fél év előkészület után nyitottam meg az online irodámat egy másfél éves gyerek mellett.



2. Mennyire voltak számodra nehezen megválaszolhatóak a kérdések?/ Mire voltak jók a kérdések, ha egyáltalán?

Egyáltalán nem találtam nehéznek, magamról és a munkámról kellett beszámolni. Arra jók voltak, hogy azelőtt nem készítettem hasonló összefoglalót a vállalkozásomról.

3. Mióta követed figyelemmel a vamagyarorszag.hu oldalt?

2022 év végén döntöttem el, hogy online asszisztens leszek, akkor találtam rá az Egyesületre, gyűjtöttem minden információt. Itt sok hasznos anyagot találtam.

4. Mi motivált abban, hogy megmérettesd magad ezen a versenyen?

Azt gondoltam, tesztnek jó lesz. Kíváncsi voltam, hány pályázó lesz, és hogy a zsűri milyennek értékeli az online felületeimet. És érdekelt, ki lesz a nyertes, tanulni akartam tőle 🙂

5. Számítottál a győzelemre?

Az esélytelenek nyugalmával indultam. Hiszen pár hónapja voltam vállalkozó, és bár jól beindult, a kapacitásomat lefoglalták az ügyfeleim, kaptam pályatársaktól dicséretet, mégsem hittem, hogy díjat nyerhetek. Teljesen zöldfülűnek gondolom magam ma is, bár ez inkább a vállalkozói létemre vonatkozik, a szakmai tapasztalatomban magabiztos vagyok. De egyáltalán nem készültem arra, hogy nyerek.

6. Milyen szolgáltatásokat nyújtasz VA-ként, miért pont ezeket?

Főleg menedzser asszisztensi feladatokat látok el, szeretek képben lenni az ügyfeleim vállalkozásaival. Biztos hátteret tudok nyújtani a visszatérő, másnak időrabló feladatok átvállalásával. Ezek HR, könyvelési feladatok, számlázás, email fiók kezelés, szerződés előkészítés és hasonlók.
A legnagyobb ügyfelemnek logisztikai adminisztrációt végzek: rendeléseket továbbítok, szállítólevelet készítek, tartom a kapcsolatot a partnerekkel, EKÁER rendszerben rögzítem a fuvart.
És az utolsó munkaadómmal sem szakadt meg a kapcsolat, továbbra is segítek a rendezvények, események szervezésében, kezelem a honlapot, Facebook oldalt.

7. Szerinted mennyire igaz, hogy ma már mindenki VA, aki annak mondja magát?

Ezt nem tudom megítélni. Akivel én találkoztam, mind kiváló szakember a maga területén, hiszen ahány VA, annyiféle tudás, tapasztalat, szolgáltatás. Aki csak VA-nak modja magát, de nem való neki ez a pálya, az úgysem fog ügyfeleket szerezni. Ez egy bizalmi állás, akármilyen feladatot is vállalunk el, nem lehet félvállról venni, hiszen az ügyfél sikere rajtunk is múlik.

8. Mit üzensz az Év virtuális asszisztensének 2024-ben?

 
Hogy üljünk le egy kávéra beszélgetni, és ha közösek az elképzeléseink, dolgozzunk össze!
Nagy megtiszteltetés egy ilyen összetételű zsűri által díjat nyerni, ők nem tévedhetnek.
Az ügyfeleknél pedig azt látom, hogy ha bevált az asszisztens, egyre több feladatot delegálnak. Senki sem érthet azonban mindenhez, ezért szívesen működnék együtt más területhez értő VA-val.

 

Köszönjük szépen az interjút. További sok sikert és jó egészséget kívánunk Neked!

Ha úgy gondolod, hogy hasznos volt a bejegyzés, oszd meg bátran. Forrásként kérlek tüntesd föl ezt a cikket aktív linkkel! Köszönjük szépen.

További cikkek

Év virtuális asszisztense 2023 – Csató Erzsébet Anna

Év virtuális asszisztense 2023 – Csató Erzsébet Anna

Év virtuális asszisztense 2023 – a legnagyobb rajongótáborral rendelkező VA. 2022-ben indítottuk útjára hagyomány teremtő szándékkal az Év virtuális asszisztense versenyt, melynek célja, hogy elismerje a virtuális asszisztensek munkáját. 2023-ban is 2 kategóriában...

Ismerd meg jobban Madarász Julit

Madarász Juli egyesületünk alapító tagja, akivel most a FreelancerBlog készített interjút. Az interjúba nem csak Julit ismerheted meg, hanem egy online marketing területén tevékenykedő virtuális asszisztenst. A sztereotípiák legyőzésére a vele készített interjú is...

Az ÉV Virtuális Asszisztense 2022-ben – Oprendek Rita

Az ÉV Virtuális Asszisztense 2022-ben – Oprendek Rita

Az Év Virtuális Asszisztense 2022 pályázat célja, hogy elismerje a VA-k kemény munkáját és elkötelezettségét. Egyesületünk folyamatosan támogatja őket egyre fejlődő szerepükben, s a kimagasló teljesítményt nyújtó VA-ket szeretné elismerésben részesíteni. A X. Magyar...