Ez a blog nem csak a virtuális asszisztenseknek (VA) szól, sőt. Elsősorban azért indult, hogy a vállalkozókkal megismertessük a VA-kben rejlő lehetőségeket. Hogy a munkaerőhiány problémájára nem csak főállású munkavállalók jelenthetnek megoldást. Azt, hogy valójában mit is jelent a virtuális asszisztencia, és HR szakemberként hogy látom a kérdéskört, a HR Portálnak adott hosszú interjúmban elolvashatod.
Van a legnagyobb közösségi portálon egy „piactér”, ahol a virtuális asszisztens kereslet-kínálat egymásra találhat. A piactéren nincs bemeneti feltétel, így ott mindenkinek saját hatásköre eldönteni, hogy kompetens-e VA-ként, vagy sem. De létezik egy csoport, ahol ingyenes leckékkel, mentorálással segítjük a VAM csoportja tagjait, így aki komolyan gondolja, van lehetősége a tanulásra, fejlődésre, a tökéletes virtuális asszisztenssé válásra.
Egyre több vállalkozó és virtuális asszisztens(sé válni akaró) használja a keres-kínál csoportot. Többek között Ferencz Mónika (Satsuma utazós webshop és a joxa jogszabályfigyelő tulajdonosa ) is adott föl egy VA-t kereső hirdetést, mert elhatalmasodtak a feladatai. Mónikának már 2009-ben is volt virtuális asszisztense, akit bevallása szerint anno sokkal nehezebb volt megtalálnia, mint most.
Mai cikkünkben Mónika javaslatait olvashatjátok, aki a szolgáltatás igénybe vevőjeként világít rá a sarkalatos pontokra.
I. Ajánlattétel
- Virtuális Asszisztens vállalkozóként meg kell értened, hogy az ajánlatadó leveled egyfajta bemutatkozás. Egy kicsit olyan, mint az első benyomás. Ha ebben hibák vannak, akkor azt fogom érezni, hogy nem vagy elég igényes, hiszen a saját magad érdekében kiküldött levélben is nagyobb bakik vannak.
- Figyeld, hogy mire kértek ajánlatot, és hol. Az egyetlen posztban kitett email címemre kaptam olyan ajánlatot, ami egy másik csoportra hivatkozó, másik feladatra ajánlkozó levél volt, így nyilvánvaló, hogy ez egy minimális odafigyelés nélkül kiadott ajánlat, ami ugyancsak lerombolja a renomédat.
II. Referencia
- Készíts weboldalt. Nem baj, ha egyszerű, de legyenek rajta a legfontosabb információk Rólad, és arról, hogy mit vállalsz. (Vagy mit nem.) 19 ajánlatot kaptam, 14-hez volt weboldal…, sajnos annak az 5-nek, akinek nincs, hatalmas hátrányt kell leküzdenie.
- Apropó weboldal: A rólam részben írj arról, hogy milyen munkatapasztalatod és milyen végzettséged van. Nagyjából mindenki tudja, hogy azért vagy VA, mert otthonról akarsz dolgozni, és ez kb. senkinek nem fontos. Nekem pl. számított volna, hogy kinek milyen előzetes rutinja van, esetleg milyen diplomája, nyelvtudása, programismerete stb. Egy átlagos megrendelő – legalábbis az elején – a tényekre sokkal kíváncsibb, mint az érzéseidre. Bocsi, de ez tény, ez egy munkakeresés, nem randi.
- Ha VA-t keresek, elsősorban Veled akarok dolgozni, nem egy ügynökséggel. Így fölösleges magad köré csapatot imitálnod. 😉
- Szerintem nem vagyok nyelvtannáci. De akinek a bemutatkozó oldalain súlyos nyelvhelyességi hiba van, azzal nem dolgozom. Kicsit olyan ez, mintha szakadt ruhában mennél az állásinterjúra.
III. Árajánlat
- Árak: Nagyon sokan ajánlotok nagyon keveset, ami nem jó, mégpedig azért nem, mert én, mint megbízó aggódni fogok, hogy találsz egy 10 Ft-tal jobban fizető munkát és lelépsz. Vagy túl keveset fogsz így megkeresni, túlvállalod magad, vagy esetleg nem találsz elég munkát, és abbahagyod. Nekem nem célom, hogy te csődbe menj!
- Árak 2: ha a piaci ár dupláját kéred ( a VA felmérésekből jól látható a piaci átlag), indokold meg, hogy miben vagy ennyivel jobb, mint a szokásos tartomány. Nekem nem sikerült megtudni, ebben az esetben, kicsit úgy éreztem magam, hogy hülyének lettem nézve…
IV. Virtuális Vállalkozó, legyél is az
- Ne akarj személyesen találkozni. A legtöbb ember azért akar virtuális asszisztenst, mert fojtogató időhiánya van. Teljesen esélytelen vagy, ha beírod, hogy xy vagy, és találkozzunk, hogy személyesen megbeszéljük, tudunk-e együtt dolgozni. Ez sajnos halálos stratégia, mivel biztosan lesz alkalmasnak tűnő jelölt, akivel online is lehet egyeztetni ezt.
- Virtuális asszisztensek többsége vállalkozóként dolgozik, így a számlaképességed alapfeltevés. Ha Te csak munkaviszony keretében, vagy adószámos magánszemélyként tudod vállalni a feladatot, azt jelezd az ajánlatod elején. Mindkét eset extra adminisztrációt igényel a megbízótól, amit nem biztos, hogy vállalni akar.
V. Kommunikáció
- Kommunikálj kedvesen. Én az ügyfeled leszek, megkérlek majd, hogy egyeztess az én ügyfeleimmel. Ott majd engem fogsz képviselni. Erre érdemes figyelned.
- Az elutasítást ne vedd zokon. 🙂 Én végül három, gyakorlatilag tökéletes jelölt közül döntöttem, és szerintem bármelyikük alkalmas lett volna, de hát csak egyet választhattam.
- Az összes jelentkezőnek válaszoltam (remélem!), és csak egyetlen egy volt közülük, aki fel merte vállalni, hogy megkérdezze, mivel maradt le, és tanulni akart az egészből. Nagyon meg is hatódtam ezen.
+1 ha elrontottad az ajánlatot, ne fogd a gyerekeidre. Szerintem ez nem profi. (Akkor sem, ha amúgy igaz.)
Köszönjük szépen Mónika a javaslataidat, észrevételeidet.
———————————————————————————————————————–
Tanulni, fejlődni mindig van hova. A hazai virtuális asszisztensek megítélése szívügyem, ezért különösen nagy hangsúlyt fektetek a minőségi virtuális asszisztensek képzésére, mentorálására.
Elkészült a Vállalkozás indítási kézikönyv, enélkül ne vágj bele a Virtuális asszisztens vállalkozásodba!
Ha Te is szeretnél virtuális asszisztens lenni, de nem tudod, hogyan kezdj bele, hogyan csináld jól, csatlakozz bátran a VAM csoporthoz: